Pesti Srácok

Macron keményen beleszállt Meloniba, miközben az olasz-francia kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta

Macron keményen beleszállt Meloniba, miközben az olasz-francia kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta

Emmanuel Macron francia és Sergio Mattarella olasz államfő hétfőn kiadott közös közleményében a két ország közötti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, melyeket megrendített a 230 migránst szállító Ocean Viking NGO-hajó befogadása miatt kirobbant diplomáciai konfliktus.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország vezetője telefonon egyeztetett egymással "és megerősítették a Franciaország és Olaszország közötti kapcsolatok fontosságát, valamint kiemelték, hogy minden területen szükséges a teljes körű együttműködés feltételeinek megteremtése, akár kétoldalú szinten, akár az Európai Unión belül". Emmanuel Macron és Sergio Mattarella egyetértett abban, hogy a "dolgoknak helyre kell állniuk, és a két kormánynak muszáj együtt dolgoznia, miután a migrációs kérdés csak úgy kezelhető, ha az európaiak között megvan az együttműködés" - olvasható az Elysée-palota közleményében.

-tette hozzá a francia elnökség Giorgia Meloni olasz miniszterelnökre célozva.

PestiSracok facebook image

Pénteken a dél-franciaországi Toulon hadikikötőjében kötött ki a 230 migránst szállító Ocean Viking civil hajó. Ez volt az első alkalom, hogy a Földközi-tengerből embereket kimentő segélyhajó a francia partoknál tette ki a túlélőket, ami diplomáciai feszültséget okozott Olaszország és Franciaország között. A francia kormány határozottan bírálta Olaszország eljárását, mivel a római kormány nem engedélyezte a hajó kikötését. Emiatt Párizs azt is jelezte: felfüggeszti az európai megállapodást, amelynek értelmében egy év alatt 3500 olyan menedékkérő befogadására kötelezte el magát, aki Olaszországban ért partot. Franciaország csak arra való tekintettel fogadja a hajót, hogy "az olasz hatóságok hagyták az utasokat két hétig hánykódni a tengeren". Olivier Véran francia kormányszóvivő vasárnap azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy "nagyon gyorsan fogaljon állást Olaszország elfogadhatatlan viselkedése miatt". Az elnöki hivatal hétfőn megerősítette, hogy "európai kezdeményezés szükséges a külső határok és a szolidaritási mechanizmusok ellenőrzése érdekében". Giorgia Meloni olasz miniszterelnök úgy reagált, őt és - úgy gondolja - az olasz közvéleményt is "megütötte" a francia kormány agresszív reakciója, ami "érthetetlen és igazolatlan". Emlékeztetett arra, hogy az összes mentőhajó az olasz partokhoz viszi a tengerből kimentett embereket, idén eddig 90 ezret.

Elisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn ugyanakkor úgy vélte, hogy Olaszország nem tartotta tiszteletben a nemzetközi jogot, és üdvözölte, hogy 11 európai ország sietett Franciaország segítségére a hajón utazó menedékkérők elosztásában és befogadásában.

-mondta a dél-franciaországi Marseille-ben a kormányfő.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."