Pesti Srácok

Már nem tudtak mibe belekötni – Az EU kénytelen volt elfogadni Magyarország közös agrárpolitikára vonatkozó 8,4 milliárd eurós stratégiai tervét

null

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarországnak a közös uniós agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakára vonatkozó, 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forint) stratégiai tervét – tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.

Az uniós bizottsági közlemény kiemelte: az elfogadott stratégiai terv szerint Magyarország a rendelkezésére álló összegből legkevesebb 2 milliárd eurót fordít majd zöld programokra, valamint környezetvédelmi és éghajlati célokra, 186 millió eurót pedig a gazdálkodók tevékenységének támogatására és méltányos jövedelmük biztosítására. Indoklásában az Európai Bizottság azt írta: a magyar terv elfogadásához az vezetett, hogy a pénzügyi támogatás igazságosabb elosztására irányuló intézkedések széles skáláját kínálja, továbbá legkevesebb 8800 fiatal gazda tevékenységének indulását kívánja támogatni, és prioritásai között szerepel mintegy 7700 már működő gazdaság korszerűsítése is. Közölték továbbá, hogy Magyarország a vidékfejlesztési költségvetés 38 százalékát agrár-környezetvédelmi intézkedések megvalósítására, 8 százalékát az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére, 5 százalékát pedig a 162 631 hektáron elterülő Natura 2000 uniós program alá tartozó területek védelmére fogja fordítani.

– emelték ki. Közölték: a tervezett magyar programok hozzájárulnak a fenntartható tápanyag-gazdálkodáshoz, valamint a műtrágyahasználat és az ammóniakibocsátás csökkentéséhez. A vidékfejlesztési intézkedések pedig segíteni fogják a helyi kézművesség és kisipar fejlesztését, a helyi mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységeinek megerősítését, valamint a helyi ökoturizmus és a helyi gasztronómiai és kulturális fesztiválok fellendítését.

PestiSracok facebook image

– indokolta döntését az uniós bizottság.

– tették hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még