Pesti Srácok

Még az ellenzéki szavazók és a fiatalok szerint is fizetnie kellene Brüsszelnek végre

Még az ellenzéki szavazók és a fiatalok szerint is fizetnie kellene Brüsszelnek végre

Tízből hatan, a megkérdezettek 59 százaléka szeretné, hogy Brüsszel ne tartsa tovább vissza a Magyarországot megillető európai forrásokat – derül ki a Néző­pont Intézet legfrissebb felméréséből. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki szavazók harmada, és a fiatalok többsége szerint is ki kellene fizetni hazánknak a nekünk járó uniós pénzeket.

Arra a kérdésre, egyetértenek-e azzal, hogy az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak megítélt pénzügyi támogatásokat, a magyar választók döntő többsége nemmel válaszolt. Csak egyharmaduk, 33 százalék jelezte, hogy egyetért a brüsszeli eljárással.

A felmérésből kiderült tehát, hogy tulajdonképpen nincs olyan társadalmi csoport, amelynek abszolút többsége egyetértene azzal, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarország ne férjen hozzá az uniós pénzekhez. Még a ­18–29 évesek és a felsőfokú végzettségűek köré­ben is a megkérdezettek ötven-ötven százaléka – negyven százalék ellenében – ellenzi az uniós források további visszatartását.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."