Pesti Srácok

Pankotai Lili egy budapesti gimnáziumban folytatja tanulmányait, állítólag Pécsett nyomást gyakoroltak rá

null

A Trágárka 2.0 néven elhíresült pécsi lány, Pankotai Lili már korábban is nyilatkozott arról, hogy nem lesz a jövőben a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma diákja, miután az október 23-i ocsmány előadása miatt az iskolája elhatárolódott tőle, most pedig azt állítja, hogy ugyan nem rúgták ki, de nyomást gyakoroltak rá annak érdekében, hogy távozzon. Nem meglepő módon Budapesten folytatja.

– nyilatkozta a baloldal oltárán feláldozott Pankotai Lili a pécsi gimnáziumból való távozásának okait, majd áldozatpózba vágva magát elmesélte, milyen kegyetlenül bántak vele az iskolájában azután, hogy az október 23-i balhét megcsinálta:

PestiSracok facebook image

Pankotai szerint azért kellett bűnhődnie, mert az iskolájára szégyent hozott, amit így próbáltak megtorolni a vezetők. Mint fogalmazott:

Elmondása szerint volt, akik vele voltak, tanárok, diákok egyaránt, de nem merték ezt felvállani, mert féltek. A tanulmányait a jövőben a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium folytatja.

Forrás: ATV; Fotó: pecsma.hu

Ajánljuk még