Pesti Srácok

Perui őslakosok túszul ejtettek hetven turistát

null

Perui őslakosok túszul ejtettek hetven turistát, ezzel tiltakozva a kormány tétlensége ellen az észak-perui Amazonas-vidéken történt kőolajvezeték-szivárgás kérdésében.

A túszok között vannak peruiak és külföldi turisták – nők és gyerekek – is, köztük amerikai, spanyol, francia, brit, német és svájci állampolgárok. Az a célunk, hogy a jelenlegi akcióval felhívjuk a kormány figyelmét - nyilatkozta Watson Trujillo, a Cuninico településen élő őslakos közösség vezetője az RPP rádiócsatornának csütörtökön. Azt akarják elérni, hogy a kormány küldjön delegációt a térségbe annak érdekében, hogy felmérjék az olajszivárgás okozta károkat.

A 800 kilométer hosszú, az észak-perui Amazonas-vidéket a tengerparttal összekötő Norperuano vezeték szeptember közepén sérült meg, és becslések szerint mintegy 2500 tonna kőolaj szivárgott a Cuninico folyóba. A túszejtéssel az őslakosok demonstrációja újabb szintet lépett. A tiltakozók korábban a folyón alkottak blokádot, hogy a hajóközlekedés feltartásával hívják fel a figyelmet a vízfelszínt beterítő olajszőnyegre és a szivárgás környezetre mért pusztító hatására. Szeptember végén a kormány 90 napos szükségállapotot hirdetett ki a térségre, amely hozzávetőlegesen 2500 őslakosnak ad otthont. A Petroperú állami tulajdonú, kőolajforgalmazással foglalkozó céghez tartozó vezeték sérülését a vállalat beszámolói szerint szándékosan okozhatták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE (olajszivárgás Peruban)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.