Pesti Srácok

Petrás János nyílt levele: vizsgálják meg, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól a magyar érdek ellen szavazó EU-képviselőket

null

Petrás János, a Kárpátia zenekar frontembere nyílt levélben fordult a Kormányhoz, a Főügyészhez, a Fidesz, a KDNP, valamint a Mi Hazánk képviselőihez azzal a kéréssel: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogyan lehet megfosztani magyar állampolgárságuktól azokat az EU-s parlamenti képviselőket, akik a magyar érdekek ellen szavaztak, illetve hosszú ideje munkálkodnak.

A levélben Petrás János név szerint is említi ezeket a képviselőket:

  • Ara-Kovács Attila (DK)
  • Cseh Katalin (Momentum)
  • Dobrev Klára (DK)
  • Gyöngyösi Márton (Jobbik)
  • Molnár Csaba (DK)
  • Rónai Sándor (DK)

Mint kiemeli, javaslatát arra hivatkozva teszi, hogy az állampolgárság elvesztése, így az állampolgárságtól való megfosztás tekintetében az Európa Tanács keretében, 1997-ben létrehozott állampolgársági egyezmény az irányadó, ami a nemzetközi dokumentumok körében elsőként határozta meg az állampolgárság elvesztésének taxatív listáját. Az egyezmény 7. cikke hét olyan okot sorol fel, amikor az állam intézkedhet az állampolgárság elvesztése iránt:

PestiSracok facebook image
  1. egy másik állampolgárság önkéntes megszerzése;
  2. a részes állam állampolgárságának megszerzése a kérelmező által elkövetett csalás, hamis adatszolgáltatás vagy bármely releváns tény eltitkolása révén;
  3. önkéntes szolgálat egy külföldi katonai erőnél;
  4. a részes állam alapvető érdekeit súlyosan sértő magatartás;
  5. a részes állam és a szokásosan külföldön tartózkodó állampolgára közötti tényleges kapcsolat hiánya;
  6. ha egy gyermek kiskorúságának idején megállapítást nyer, hogy már nem állnak fenn a belső jog által meghatározott azon feltételek, amelyek a részes állam állampolgárságának ex lege megszerzéséhez vezettek;
  7. a gyermek örökbefogadása, ha a gyermek az örökbefogadó szülők egyikének vagy mindkettőnek a külföldi állampolgárságát megszerzi vagy azzal már rendelkezik.

Az Európa Tanács keretében, 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről Magyarországon a 2002. évi III. törvény rendelkezett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila