Pesti Srácok

Rishi Sunak két lábbal lépett rá a genderlobbisták tyúkszemére azzal, hogy számos törekvésüknek gátat szabna

Rishi Sunak két lábbal lépett rá a genderlobbisták tyúkszemére azzal, hogy számos törekvésüknek gátat szabna

A brit konzervatív, hindu kormányfő nem kér a genderideológia túlkapásaiból. Rishi Sunak a többi között az egyenlőségi törvény felülvizsgálatát tervezi, de elmondta azt is, hogy nem támogatja az angol nyelv gendersemlegessé tételét, és bizony a biológát tartja szem előtt, amikor sportról vagy illemhelyekről van szó. Sadiq Khan, London munkáspárti polgármestere nagyon gyorsan kapcsolt, hiszen máris a transzjogok védelmére szólította fel a kormányt.

Rishi Sunak, a nemrég megválasztott brit konzervatív miniszterelnök felülvizsgálná a magukat transzneműnek vallók személyes önmeghatározásukhoz kapcsolódó jogait. Rishi Sunak a brit egyenlőségi törvény felülvizsgálatát tervezi, hogy egyértelművé tegye: a nem a biológiai nemet és nem a gendert jelenti. Ez azt jelentené, hogy a biológiai férfiak nem versenyezhetnek a női sportban, és más létesítmények, például a női öltözők és menedékhelyek esetén is a biológiailag nőké lenne a használat joga. A transzneműek ömeghatározása így nem bírna jogi erővel, a transznemű nőknek nem lenne joguk a csak nők számára fenntartott létesítményekhez való hozzáférésre.

A nők védelme mindenek előtt

Egy Downing Street-i forrás szerint a nők és lányok védelme Sunak kormánya számára prioritás. Egy idei áprilisi műsorban Sunak óvatosan úgy fogalmazott a transzneműek kapcsán:

PestiSracok facebook image

Pár hónappal később, egy augusztusi kampányrendezvényen arra a kérdésre, hogy a transznőket nőnek tartja-e vagy sem, már sokkal határozottabban nemmel válaszolt. Igaz, Sunak más alkalommal azt is kifejtette, hogy a transzneműekkel szembeni előítéletek rosszak, a Konzervatív Párt pedig egy nyitott, befogadó család, függetlenül attól, milyen társadalmi háttérből érkezik valaki – Sunak maga is indiai származású, középosztálybeli család sarja, aki már brit földön született. A PinkNews emlékeztet, Rishi Sunak a korábbi kampányban arról beszélt:

Szerinte a mostani jogszabályok

Sunak kifejtette: a legrosszabb példa a 2010-es, munkáspárti kormány alatt elfogadott egyenlőségügyi törvény, ami szerinte

Sunak leszögezte:

A nő nő marad, a szülői jogok pedig erősödnek a szexuális felvilágosításban

Rishi Sunakhoz közel álló források szerint a miniszterelnök nem támogatja az angol nyelv gendersemlegessé alakítását és ezzel „a nők eltörlését”, és hisz abban, hogy „az anyákat tudnunk kell anyáknak nevezni”. Lapértesülések szerint Rishi Sunak azt is támogatja, hogy a szülőknek több joguk legyen a gyerekeik oktatásbeli szexuális felvilágosítása kapcsán.

Sunak új terveit egyelőre Sadiq Khan, London pakisztáni muszlim gyökerekkel rendelkező, munkáspárti polgármestere kritizálja, aki szerint Sunak kormányának nem lenne szabad feláldoznia „a transz személyek emberi jogait”, és a „transzjogokat” szerinte meg kell védeni.

Forrás: Mandiner; Fotó: képernyőfotó

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.