Pesti Srácok

Szijjártó: a BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni

null

Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek – tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Münchenben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a BMW beruházása a magyar gazdaság sikertörténete lesz, a német autóipari vállalat olyan gyárat épít Magyarországon, amelynek működése során teljes mértékben a környezetvédelmet és a versenyképességet ötvözik.

– emelte ki, majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni. A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon. Aláhúzta: ez nem egyszerű feladat, de lehetséges, és világos recept van rá, méghozzá az, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Szijjártó Péter többek között Florian Herrmann bajor kancelláriaminiszterrel, Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszterrel, valamint több nagyvállalat, a BMW AG, a Knorr-Bremse és a Schaeffler AG vezetőivel találkozott Münchenben.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még