Pesti Srácok

Szijjártó: Brüsszel kudarca az EU csigalassúsággal zajló nyugat-balkáni bővítése

Szijjártó: Brüsszel kudarca az EU csigalassúsággal zajló nyugat-balkáni bővítése

Egyértelműen Brüsszel kudarca az Európai Unió csigalassúsággal zajló nyugat-balkáni bővítése, márpedig az utóbbi időszak biztonsági válságai miatt legyengült közösség megerősítéséhez a folyamat felgyorsítására lenne szükség – figyelmeztetett a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető Aleksandar Damjanović montenegrói pénzügyminisztert fogadta Budapesten, majd a találkozót követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az EU megerősítését illetően a megoldást a Nyugat-Balkán irányában kell keresni, a bővítési politikát kell helyezni az európai politika fókuszába.

– vélekedett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter erősen sérelmezte, hogy ugyan Montenegróval már a csatlakozási tárgyalási fejezetek mindegyikét megnyitották, az elmúlt öt és fél évben egyetlenegyet sem zártak le. Ezért elmondása szerint felkérte az EU soros cseh elnökségét, hogy még idén hívjanak össze kormányközi konferenciát annak érdekében, hogy le lehessen zárni "jó néhány" fejezetet. Kiemelte: Magyarországnak nemzetbiztonsági és egyben nemzetgazdasági érdeke is a nyugat-balkáni térség mielőbbi integrációja.

– mondta. Utóbbi kapcsán aláhúzta, hogy a montenegrói bankszektorban a piacvezető, míg a telekommunikációs ágazatban a második legnagyobb szereplő egy magyar tulajdonú vállalat. Leszögezte, hogy a kormány továbbra is támogatja a hazai cégek külgazdasági sikereit, különös tekintettel arra, hogy ezekre jelen helyzetben a recesszió elkerülése érdekében is nagy szükség van.

Kettős nyomás a határokon

A miniszter arról is beszámolt, hogy az EU kettős nyomás alá került, hiszen keletről az ukrajnai háború, délről az illegális migráció negatív hatásaival szembesül. Erre a legjobb példának épp Magyarországot nevezte, rámutatva, hogy hazánk keletről már több mint egymillió menekültet fogadott, miközben délen 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg.

Nem megyünk bele az újabb közös hitelbe

Továbbá megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de nem fog beleegyezni újabb közös EU-s hitelfelvételbe ebből a célból.

– fogalmazott.

Az amerikai választás kimenetele a háború miatt is fontos

Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy az Egyesült Államokban zajló félidős választásnak nagy jelentősége van a háborúalakulása és a magyar–amerikai együttműködés jövője szempontjából, ezért a kormány szorosan figyelemmel követi a fejleményeket. A földgázbeszerzések kapcsán elmondta, hogy vállalatközi megállapodásról van szó, így ő nem hozhatja nyilvánosságra annak részleteit.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.