Pesti Srácok

Szlovák feliratot ír elő az új szlovák médiatörvény a kisebbségi műsoroknak, de az állam nem fizet érte

null

A szlovák médiakeret módosításának meg kell felelnie az uniós jognak, az Európai Bizottságnak pedig fel kell szólítania a tagországot, hogy szüntesse meg a kisebbségi nyelveken médiatartalmat szolgáltatók indokolatlan diszkriminációját Szlovákiában – jelentette ki Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-)képviselője hétfőn.

Vincze Loránt közleményében arról tájékoztatott: az Európai Bizottsághoz fordult azt követően, hogy augusztusban a szlovákiai médiaszolgáltatási jogszabály módosítása kötelezővé tette a nem szlovák nyelven sugárzó szolgáltatók számára a szlovák nyelvű feliratozást. Közölte: az augusztusban módosított, a műsor-feliratozást érintő újabb szlovák jogszabályi módosítás révén megszűnt az EU hivatalos nyelveire érvényes, feliratozási kötelezettség alóli, illetve a regionális vagy helyi műsorszolgáltatásra vonatkozó engedély alapján lehetséges kivétel. Kijelentette: a módosított médiaszolgáltatási jogszabály hátrányosan érinti a kisebbségi nyelveken sugárzó médiaszolgáltatókat.

– húzta alá. Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság válaszában közölte: vizsgálja a szlovákiai médiakeret módosítását, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló új javaslat értelmében "a tagállamok által hozott minden olyan jogalkotási intézkedésnek, amely hatással lehet a médiaszolgáltatók működésére a belső piacon, kellően indokoltnak, arányosnak, valamint objektívnek és megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie". Az EP-képviselő emlékeztetett: az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv szerint, illetve az uniós ítélkezési gyakorlat értelmében a hivatalos nyelv védelme és előmozdítása érdekében a tagállamok által bevezetett bármilyen korlátozásnak diszkriminációmentesnek, a cél elérésére alkalmasnak és szükségesnek kell lennie.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Vincze Loránt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Ajánljuk még