Pesti Srácok

Tucker Carlson szerint a politika és a pénzügyek legmagasabb szintjein pedofilok árnyékos összeesküvése működik

null

A FoxNews műsorában, a Tucker Carlson Tonightban mondta el a hazánkban is korábban előadást tartó műsorvezető, hogy az úgynevezett összeesküvés-elméletek egyik alaptétele, hogy a politika és a pénzügyek legmagasabb szintjein pedofilok árnyékos összeesküvése működik, akik hatalmukat arra használják, hogy elrejtsék a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeiket. Példaként említette Jeffrey Epstein ügyét, aki a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolata után is üzleti mogulokkal és államfőkkel vacsorázott.

Tucker Carlson a műsorában egy nagyon kényes kérdést fejtegetett, miszerint a pénzügyek és politikai legfelsőbb szintjein tolerálják a pedofíliát. Mint fogalmazott a műsorban:

Hozzátette később, hogy ez túl sötét, hogy igaz legyen, nem is támogatják, de érthető, ha az emberek hisznek ebben. Később pedig egy példát hozott fel, amikor Jeffrey Epstein, amerikai üzletemberről kiderült, hogy kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot, de ezek után is üzleti mogulokkal és államfőkkel vacsorázott együtt. Úgy tűnik tehát, hogy őket ez az ügy nem zavarta.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a műsorvezető. Majd ismertette, hogy

Forrás: Mandiner, fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.