Pesti Srácok

Von der Leyen: az EU készen áll árplafont bevezetni az orosz olajra

null

Nem adják fel Brüsszelben, továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több olyan szankciót vessenek ki Oroszországra, amivel a saját gazdaságunkat tehetjük tönkre. Ursula von der Leyen például tovább érvel az orosz olajra kivetendő árplafon mellett, ami bár Moszkvának nem árt, de az unió energiaellátását legalább még inkább megterheli.

Az Európai Unió készen áll arra, hogy árplafon bevezetésére törekedjen az orosz olajra. Nemcsak Oroszország hadigépezetének gyengítése fontos, hanem az is, hogy sok sebezhető ország számára elfogadható árszintet biztosítsunk – idézte von der Leyen a Bloombergnek a G20-ak csoportjának csúcstalálkozója alkalmából Balin adott interjúját a Portfolio.

Von der Leyen ugyanakkor azt is elmondta, hogy az orosz olaj tengeri behozatalára december 5-én lépnek életbe az uniós szankciók, emellett pedig az EU és Nagy-Britannia is meg fogja tiltani a cégeknek, hogy hajózási, finanszírozási, valamint biztosítási szolgáltatást nyújtsanak az orosz olajat szállító tartályhajóknak, amennyiben a szállítmányuk ára nem esik a meghatározandó felső határ alá. Ezt az árszintet egy koalíció határozza majd meg, amely a G7-ek csoportjának kormányait és az EU-t is magában foglalja.

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.