Pesti Srácok

2026-tól megkezdheti működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része (Videó)

Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz. Közölte, bemutatták a végrehajtani kívánt fejlesztési koncepciót, amelynek nyomán évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt hoznak létre. Hozzátette: létrejött egy 45 millió eurós megállapodás, így hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások, hogy 2026-tól a magyar vállalatok a kikötő magyar tulajdonú részét is igénybe vehessék exporttevékenységükhöz.

– szögezte le. Szijjártó Péter Matteo Salvinit méltatta, mondván, "szerencsére vannak még Európában olyan, vezető pozícióban lévő politikusok, akik józan módon tudnak gondolkodni a migrációról". Kijelentette, hogy a volt belügyminiszter "megtapasztalhatta, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki a saját hazájának és Európa biztonságának a védelmét helyezi előtérbe a liberális képmutatás helyett". Rámutatott, hogy Salvini, a magyar kormányhoz hasonlóan, világosan látja a bevándorlás biztonsági kockázatait, és elég bátor is ahhoz, hogy ez ellen felszólaljon.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett. A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll: folyamatosan érkeznek a menekültek Ukrajna felől, eközben az illegális bevándorlók ostrom alatt tartják a déli határt, ahol idén már 255 ezer átlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok. Emlékeztetett, hogy több mint 1500 embercsempésszel szemben zajlik eljárás, akik közül néhányan lőfegyverrel támadtak magyar rendőrökre.

– tette hozzá. Elmondta, Olaszország a világ egyik legnagyobb fejlett gazdasága, az együttműködés így sokat segíthet Magyarországnak a recesszió elkerülésében. Tájékoztatása szerint az olasz cégek alkotják hazánkban a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, Olaszország a negyedik legnagyobb külkereskedelmi partner, a kétoldalú kereskedelem tavaly csúcsot döntött 12 milliárd euróval, s idén is 20-25 százalékos bővüléssel lehet számolni.

Szijjártó Péter szerdán találkozik a gazdaságfejlesztési és az energiaügyi miniszterrel is, majd a Világélelmezési Program (WFP) vezetőjével, illetve az olasz űrügynökség elnökével, akivel egyetértési megállapodást írnak alá a békés célú űrtevékenységgel kapcsolatos együttműködésről.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.