Pesti Srácok

A 300 ezret is meghaladhatja jövőre a bérminimum

null

Két lépcsőben akár bruttó 300 ezer forint fölé emelkedhetne a bérminimum az év második félévétől – értesült az Index. A lap szerint az első emelkedés januárban jöhet, a bruttó összeg 12–13 százalékkal nőhet, majd egy újabb, júniusi emeléssel tovább növekedhet a bérminimum összege.

Az Index értesülései szerint új javaslat került terítékre a jövő évre vonatkozó minimálbér-tárgyalásokon, amelynek lényege, hogy jövőre két lépcsőben jelentősen megugorhat. Az első emelkedés januárban jöhet, a bruttó összeg 12–13 százalékkal nőhet, majd júniustól egy további emeléssel az összeg elérné a bruttó 300 ezer forintot a második félévre. A kétlépcsős emelésre azért kerülhet sor, mert a munkáltatók nem hajlanak az azonnali 15 százalékos emelésre. A lap szerint a kétlépcsős megoldás esetében azonban akár 17 százalékos emelésre is sor kerülhet jövőre.

A garantált bérminimum emelése azért jelentős tétel a vállalkozásoknak, mert rengetegen vannak, akiknek a bértorlódás miatt a magasabb kereseti kategóriákban is emelni kell a fizetésén. Minél jobban nő a bérminimum, annál több munkavállaló fizetésének emelésére kényszerülnek a cégek – írja a Napi.hu.

Az Index arról is írt, hogy a minimálbér emelésével számos szociális juttatás is emelkedne, mint például a kisgyermekesek ellátása vagy a táppénz. Ha a megállapodást aláírják a felek, akkor a minimálbér jövőre bruttó 235 ezer forint lehet, míg a garantált bérminimum januártól 293 800 forintra, júliustól pedig legalább 301 ezer forintra emelkedne.

PestiSracok facebook image

Forrás: index/napi, Fotó: Katona Vanda/Napi.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.