Pesti Srácok

A Twitter feloszlatta tartalomszabályozó tanácsadó testületét

A Twitter feloszlatta tartalomszabályozó tanácsadó testületét

Megszüntette a Twitter a közösségi médiumnál működő úgynevezett Bizalmi és Biztonsági Tanácsot (Trust and Safety Council), vagyis a tartalomfelügyeleti kérdésekkel foglalkozó szakértői testületet.

A száztagú, jórészt civil szervezetek, köztük emberi jogi csoportok képviselőit tömörítő tanács hétfőn késő este tartott volna értekezletet, ám az ülés kezdete előtt nem sokkal a tagok e-mailben arról kaptak tájékoztatást, hogy a Twitter megszüntette a testületet. A "Twitter" aláírással elküldött elektronikus levél úgy fogalmazott, hogy a "Twittert biztonságos és informatív térré átalakító munka minden korábbinál gyorsabban és erőteljesebben halad", és örömmel fogadják a feloszlatott tanács korábbi tagjainak ötleteit is arra, hogy miként lehet e célt elérni. Elon Musk, miután október végén 44 milliárd dollárért megvásárolta a közösségi médiumot, már bejelentette, hogy egy új, tartalomszabályozással foglalkozó tanácsot akar alakítani.

A most feloszlatott Bizalmi és Biztonsági Tanács és az azt korábban vezető Yoel Roth neve az elmúlt másfél hétben többször felbukkant az úgynevezett Twitter-iratokban. Elon Musk újságírók szerkesztésére bízva hozta nyilvánosságra a cég előző vezetésének idejéből származó belső kommunikáció egy részét, amely bemutatta a tartalomszűrési gyakorlatot, ennek részeként közszereplők bejegyzéseinek korlátozását. Ilyen korlátozás alá került a 2020-as elnökválasztás előtt Donald Trump akkor hivatalban lévő elnök, akinek fiókját a Capitoliumnál történt, 2021. január 6-i zavargások után felfüggesztették. Yoel Rothról, a Twitter korábbi bizalmi és biztonsági részlegének vezetőjéről a CNN hétfőn saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy a férfi kénytelen volt elmenekülni otthonából, miután számos fenyegetést kapott a Twitter-iratok nyilvánosságra kerülése után.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.