Pesti Srácok

Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztények mellett

Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztények mellett

Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, a Hungary Helps programon keresztül "a józan ész" és a keresztényi szolidaritás elve mentén támogatja a bajba jutott közösséget – erről beszélt a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, aki Novák Katalin államfővel Irakban tartózkodik.

Azbej Tristan úgy fogalmazott: a józan ész azt diktálja, hogy ne a migráción keresztül segítsünk az üldözött keresztényeknek, hanem helyben kell megteremteni számukra a megmaradás lehetőségét.

– fogalmazott. Az államtitkár felidézte, hogy a Ninivei-fennsíkon élő keresztény közösséget 2014-ben lerohanta az Iszlám Állam, sokakat meggyilkoltak, településeiket lerombolták, és mire 2016-ban Tell-Aszkuf térsége felszabadult, a terület elnéptelenedett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– hangsúlyozta, hozzátéve: Alkoszban pedig az ott élő keresztények jövőjéhez nyújtottak támogatást megélhetési projektek, egy mintafarm és oktatási központ Hungary Helps programon keresztüli támogatásával. Azbej Tristan elmondása szerint az ott élőknek mindennél többet jelent, hogy Novák Katalin személyében egy államfő ellátogatott hozzájuk, mert a megmaradás reményét adja számukra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.