Pesti Srácok

Brüsszel gyorsított eljárásban készül a magyar vétó megkerülésére Ukrajna ügyében

null

Igazán demokratikus lépésre készül Brüsszel: az EU liberális elitje eldöntötte, hogy nem veszik figyelembe a magyar emberek – vagyis az egyik tagország lakóinak – akaratát, és a magyar vétót megkerülve döntenek egy minket is érintő kérdésben. Guy Verhofstadt és társai valószínűleg pezsgőt bontanak.

Kicselezné Brüsszel a magyar vétót – írja a Euronews nyomán a Mandiner. A portál az Európai Parlament szóvivőjére hivatkozva írja azt, hogy az uniós szervek dolgoznak az Ukrajna megsegítését célzó program új módszerén – amit a gyakorlatban úgy hoznának létre, hogy Magyarország ne tudja azt megvétózni. Erre azért van szükség, mert – mint azt korábban Orbán Viktor már közölte – Magyarország álláspontja szerint Ukrajna kapcsán „nem a közös uniós adósság a megoldás”.

A Euronews azonban arról ír, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács már dolgozik egy alternatív megoldáson azért, hogy a pénz minél előbb eljusson Ukrajnába. Erről Daniel Köster, az Európai Néppárt szóvivője beszélt a portál tudósítójának egy pénteki brüsszeli sajtótájékoztatón. Daniel Köster tudomása szerint a bizottság és a tanács új jogi eszközön dolgozik, amelyet mechanizmussal fogadnának el, ami – mint a portál hozzáteszi – arra utal, hogy nem kell majd hozzá egyhangú döntéshozatal. Köster szerint az új mechanizmus gyorsított eljárással készül és erről már a jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Reagált az ügyre Jaume Duch, az Európai Parlament vezető szóvivője is, aki megerősítette az értesülést. Ő azt mondta, Roberta Metsola parlamenti elnök már csütörtökön tájékoztatta a parlamenti frakcióvezetőket arról, hogy a készülő új mechanizmusról a jövő héten szavazás jöhet az Európai Parlamentben a gyorsított eljárás miatt.

PestiSracok facebook image

Nem először hallani Brüsszelben azt az álláspontot, miszerint a vétót el kellene törölni, vagy legalábbis hatástalanítani kell. Ezt a véleményt képviseli következetesen a liberális belga politikus, Guy Verhofstadt is: ő például korábban úgy fogalmazott, hogy egész egyszerűen eltörölné az uniós vétó intézményét, legutóbbi megnyilvánulásában azonban némileg „árnyalta” álláspontját, és most már úgy véli, minél több a vétó, annál több pénzt kell visszatartani Magyarországtól.

– vélekedett a politikus.

Guy Verhofstadt legújabb magyarellenes kirohanásáról szóló cikkünket ITT olvashatják.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.