Pesti Srácok

Deutsch: a brüsszeli bürokraták rá akarják kényszeríteni akaratukat a magyar emberekre

null
Brüsszel, 2021. március 17. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart Brüsszelben 2021. március 17-én, ahol bejelentette, hogy javaslatot terjesztett elõ az Európai Bizottság egy, a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására. Az Európai Unió végrehajtó testülete ezzel is elõ kívánja mozdítani, hogy az európaiak szabadabban utazhassanak, és enyhüljenek a közös piac mûködését nehezítõ rendkívüli intézkedések negatív hatásai. MTI/EPA/AFP/John Thys

Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása ügyében. A Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában ezzel magyarázta, hogy bár Magyarország mind az általa tett 17 vállalást maradéktalanul teljesítette, az Európai Bizottság mégis ugyanazt a büntetést javasolja az Európai Tanácsnak, mint a folyamat elején. A fideszes politikus rámutatott: nem a 17 vállalás teljesítésével vagy a jogállamisággal van gondja a bizottságnak, hanem azzal, hogy a bevándorlás, a szankciók és a gyermekvédelmi törvényt illetően a brüsszeli bürokrácia erőszakos törekvéseit nem hajlandó Magyarország elfogadni.

Guy Verhofstadt belga liberális európai parlamenti képviselő felvetéséről, miszerint minden alkalommal el kell venni a Magyarországnak járó forrásokat, ha ellenkezik az unióval hazánk, azt mondta: ezzel – túl a vérlázító tartalmon – ismét jelét adta, hogy "tőrőlmetszett magyargyűlölő". Egyértelművé tette: szó sincs arról, amit évek óta hazudik a brüsszeli bürokrácia, hogy az európai értékekről, a demokrácia védelméről lenne szó, amikor a lengyelekkel, magyarokkal, románokkal, bolgárokkal, horvátokkal szemben lépnek fel vagy bármi probléma lenne a jogállamisággal. Arról van szó, hogy mindaddig, amíg ezek az országok nem engednek, amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja rájuk erőltetni az akaratát, addig ezeket az országokat – és elsősorban Lengyelországot és Magyarországot – Brüsszel büntetni fogja. Deutsch Tamás rámutatott: nem kevesebbről van szó, mint egy politikai közösség, az Európai Unió családján belüli erőszakról, márpedig a családon belüli erőszak az egyik legdurvább bűncselekmény. Itt egy "politikai galádság" történik, a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre, és mindezt úgy teszik, hogy a fenti kérdésekben messze a párthovatartozáson túlmutató nemzeti egység létezik.

– sorolta. Összegzése szerint a bizottság mellébeszél, Guy Verhofstadt pedig kimondja, mi a valóság: amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja az akaratát a magyarokra kényszeríteni, addig a magyarokat büntetni kell.

PestiSracok facebook image

– rögzítette Deutsch Tamás. A fideszes politikus kitért arra is: Brüsszel több mint tíz év óta minden elképzelhető és elképzelhetetlen feltételt meghatározott Románia és Bulgária schengeni csatlakozása kapcsán. A két ország jó képet vágott ehhez és teljesítette az összes feltételt. Majd a legutolsó pillanatban jön "két beképzelt, pökhendi, arrogáns, nyugati tagállam" és úgy dönt: habár minden létező feltételt teljesítettek, mégis nemet mondanak a schengeni csatlakozásukra, gyakorlatilag átverik, becsapják a hozzájuk hasonló, egyenrangú román és bolgár uniós polgárokat.

– fogalmazott az EP-képviselő, aki szerint újra kell gondolni sok szempontból az Európai Unión belüli együttműködést.

– értékelt. A politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy az Európai Parlament egyik szocialista alelnökének lakásán hatszázezer eurónyi kenőpénzt találtak a belga rendőrök.

– mutatott rá Deutsch Tamás. Felidézte: az egyesült magyar baloldalnak hárommilliárd forintnyi dollár jutott a magyar választási kampányban. Most az derül ki, hogy az európai szocialistákhoz tartozó görög szocialista vezető és egy belga szocialista politikus – a büntetőeljárásban felmerült gyanú alapján – ugyancsak Európán kívüli pénzeket kapott azért, hogy a politikai álláspontja Európán kívüli érdekeket szolgáljon. Megjegyezte: nem lepődne meg, ha a magyar baloldal "ócska védekezéséhez" hasonló érvek hangoznának el, azaz, hogy ezek a pénzek is mikroadományok voltak. A fideszes EP-képviselő rámutatott: mindeközben az európai baloldal – közte a magyar baloldallal – a leghangosabb a korrupció elleni küzdelemben és az unión kívülről érkező beavatkozás kapcsán, majd azt látni, hogy a politikai álláspontjuk hol hárommilliárd forintnak megfelelő dollárért, hol hatszázezer eurónyi összeggel megvásárolható.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/John Thys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.