Pesti Srácok

Eltiltaná Trumpot az elnöki hivataltól a képviselőház vizsgálóbizottsága

Eltiltaná Trumpot az elnöki hivataltól a képviselőház vizsgálóbizottsága

Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését.

A bizottság célja az volt, hogy megállapítsa az események idején még hivatalban lévő elnök szerepét a történtekben. A több mint 800 oldalas dokumentum a volt elnök központi szerepét hangsúlyozza a január 6-ai zavargásokban, amelynek során tüntetők törtek be a törvényhozás épületébe.

– fogalmaz a jelentés. A demokrata többségű bizottság hétfőn bűnvádi eljárást javasolt Donald Trump ellen az igazságügyi minisztérium számára. A javaslat kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, segítésével, támogatásával és felbujtással, valamint azzal vádolja a politikust, hogy akadályozta a kongresszus hivatali működését. A vizsgálóbizottság javaslata nem kötelező érvényű. Arról, hogy indul-e büntetőeljárás, valószínűleg Merrick Garland igazságügyi miniszter dönt.

PestiSracok facebook image

A testület tagjai eljárást kezdeményeztek több republikánus képviselő ellen az alsóház etikai bizottságánál hétfőn, mert nem tettek eleget a vizsgálóbizottság idézésének. Az érintett képviselők között van Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője, a házelnöki poszt várományosa, és Jim Jordan, akit a republikánusok a törvényhozás felügyeleti bizottságának elnökévé jelölnek januárban, amikor átveszik a többséget a képviselőházban. Jim Jordan hétfőn szóvivője útján reagált, aki azt nyilatkozta, hogy a bizottság pártalapon politikai színjátékot rendezett, tudatosan meghamisítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozta, hogy egy vizsgálóbizottság munkájába a kisebbségben lévő párt képviselői is bekapcsolódjanak.

A vizsgálóbizottság az elmúlt 18 hónapban tíz köznyilvános meghallgatást tartott, ezer embert kérdezett ki és egymillió oldalnyi dokumentumot dogozott fel. Hét demokrata és két republikánus tagból állt, utóbbiak Donald Trump párton belüli ellenfelei, Liz Cheney és Adam Kinzinger voltak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.