Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc az év viccét írta ki a közösségi oldalára

Gyurcsány Ferenc az év viccét írta ki a közösségi oldalára

Sok érdekes dologgal rukkolt már elő a DK elnöke, de talán a mai az egyik legviccesebb. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis a pártja nagyszerű emberekből áll össze, amiért ötszáz családnak segítettek. Vajon kikre gondolhatott? Gréczy Zsoltra, aki "petyhüdt büszkeségéről" küldözgetett képeket nőknek? Vagy a jogerősen elítélt Barkóczi Balázsra, aki egy nőt zaklatott Isaszegen? Esetleg Varju Lászlóra, aki ellen bűntetőfeljelentést tettek, amiért rémhírt terjeszett?

Gyurcsányék rezsimentő alapjából segítettek ötszáz családnak, de az nem derült ki a posztból, hogy mennyivel, csak azt írta az elnök, hogy

Mondhatjuk, hogy ez nagyon kedves tőlük, de amennyi kárt okoztak eddigi pályafutásuk során a magyar embereknek, ahhoz mérten igen kevés ez a gesztus. Ám, ami ennél is érdekesebb, hogy Gyurcsány azt írja:

PestiSracok facebook image

Ennél a mondatnál hangosan felnevet, aki ismeri e párt derék embereit. Például Gréczy Zsoltot, aki szépen visszakerült a parlamentbe, ahonnan azért távozott, mert intim képeket küldözgetett magáról, és ezek a képek nyilvánosságra kerültek, aminek köszönhetően egy egész ország csodálhatta Gréczy petyhüdt nemiszervét. A másik "nagyszerű ember" az a Barkóczi Balázs, aki évekkel ezelőtt egy nőt zaklatott Isaszegen. A harmadik pedig legyen most Varju László, aki ellen büntető feljelentést tett az MNB, miután rémhírt terjesztett arról, hogy a kormány le akarja nyúlni az emberek pénzét, ezért mindenki vegye ki a bankból a megtakarítását.

A "nagyszerű emberek" sorát persze lehetne még folytatni olyanokkal, mint a diákok pénzét dézsmáló, börtönt is megjárt Czeglédy Csaba, vagy éppen az éveken át a televíziónézőket "függetlenségével" megtévesztő Kálmán Olga, de ne feledkezzünk meg a benzinárstopot fúró, ezzel az emberek pénztárcáját fosztogatni kívánó Dávid Ferencről sem. Ha Gyurcsánynak ezek a nagyszerű emberek, akkor milyenek lehetnek a hazugok, képmutatók?

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Kovács Anikó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.