Pesti Srácok

Jövőre is csak semleges színekben versenyezhetnek az orosz atléták

Jövőre is csak semleges színekben versenyezhetnek az orosz atléták

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a következő évre is meghosszabbította azoknak az orosz sportolóknak a semleges státuszát, akiknek külön elbírálás alapján engedélyezte az egyéni indulást idén.

Az orosz sportági szövetség kérdésére a WA megerősítette, hogy az alkalmassági feltételeket vizsgáló semlegességi eljárás addig folytatódik, amíg a nemzetközi szervezet igazgatósága másként nem dönt. Az eddigi gyakorlat szerint az orosz atléták közül a felnőtt (20 év feletti) sportolóknak 250 dollárt kellett fizetniük a neutrális státusz regisztrációjáért, a 20 év alattiaknak 100 dollárt. A kérelmeket viszont a WA csak akkor bírálta el, ha előtte csatolták az orosz sportági szövetség és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) hivatalos igazoló leveleit, amelyek teljes körű információt adtak az adott sportolóról.

Az orosz szövetség tagságát 2015 novemberében az ismétlődő és nagyszámú doppingeset nyomán függesztették fel a nemzetközi szövetségben, és státuszát azóta sem állították helyre, sőt, a WA elnöksége idén márciusban az ukrajnai háború miatt úgy döntött, hogy a 2022-es szezonban kitiltja az orosz sportolókat – még a semleges státuszúakat is – a világ- és az Európa-bajnokságról.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter (a képen Ivan Kuljak orosz tornász látható, aki tüntetőleg a háborús jelképként használt Z betűt hímeztette mezére, miután megtiltották neki a nemzeti színek viselését egy versenyen)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?