Pesti Srácok

Karácsonykor is volt zavargás Párizsban, a kurdok elleni gyilkosság másnapján

Karácsonykor is volt zavargás Párizsban, a kurdok elleni gyilkosság másnapján

Párizsban szombaton is összecsapások törtek ki a rendőrség és a kurd közösség tagjai között az előző napi lövöldözés után, amelyben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.

A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, legalább egy autó kiégett és kisebb tüzek voltak a Place de la République, a demonstrációk hagyományos helyszíne környékén, ahol előzőleg a kurdok békés tüntetést tartottak. Az összecsapások azután kezdődtek, hogy a tüntetők egy része elhagyta a helyszínt. Egyesek megdobálták a rendőröket, akik könnygázt vetettek be. Két óráig tartottak a zavargások, mire sikerült a tömeget szétoszlatni.

Pénteken egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett Párizs forgalmas 10. kerületében, egy kurd kulturális központ közelében, ahol a kurd közösség három aktivistájának tíz évvel ezelőtti, máig felderítetlen meggyilkolására készültek emlékezni. A rendőrség őrizetbe vett egy 69 éves férfit, aki a hatóságok szerint nemrégiben szabadult az őrizetből, miközben a tárgyalására várt, amiért egy évvel korábban karddal támadt egy párizsi menekülttábor lakóira. A gyanúsított kihallgatása után immár fajgyűlölet miatt elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés ellene a vád – közölte szombaton az ügyészség.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."