Pesti Srácok

Ketten meghaltak, többen megsérültek, szükségállapotot rendeltek el Peruban a politikai zavargások miatt

Ketten meghaltak, többen megsérültek, szükségállapotot rendeltek el Peruban a politikai zavargások miatt

Több ezer tüntető vonult az utcákra országszerte Peruban helyi idő szerint vasárnap a politikai válság miatt, legalább ketten meghaltak, 26-an megsérültek, a leginkább forrongó térségekben szükségállapotot rendeltek el.

A tiltakozók Dina Boluarte, az új elnök lemondását követelték, valamint új választásokat, hogy az elnököt és a kongresszust leválthassák. Sokan Pedro Castillo volt elnök szabadon bocsátásáért demonstráltak. A balközép elnököt a törvényhozók szerdán mozdították el, amikor egy vádemelési szavazás előtt a kongresszus feloszlatását kezdeményezte. A tiltakozások hatására Boluarte hétfői televíziós beszédében bejelentette: javaslatot terjeszt be az előrehozott választásokról, amelyeket így 2024-ben tartanának meg. A hétvégén az elnök még azt hangoztatta, hogy ki akarja tölteni elődje 2026-ig szóló mandátumát. Mindeközben ugyancsak hétfő reggel a törvényhozás hétfő reggel jóváhagyta a Castillót a mentelmi jogtól megfosztó javaslatot.

Eközben tiltakozásokat jelentettek a fővárosból, Limából is, ahol több száz demonstráló ellen a rendőrök könnygázt is bevetettek. Különösen komoly megmozdulások voltak vidéken, ahol a szegény andoki körzetből származó, korábban tanárként dolgozó Castillóra sokan szavaztak. A tüntetők felgyújtottak egy rendőrségi épületet, megrongáltak egy kis repülőteret, amelyet a hadsereg is használ, valamint az utcákra vonultak. Egy 15 éves fiú belehalt a sérüléseibe, amelyeket a tüntetésen szenvedett el Andahuaylas hegyvidéki településen – közölte Maria Taipe Coronado képviselő, miközben szenvedélyesen követelte Boluarte lemondását. A média egy másik halálesetről is beszámolt ugyanazon településről, részletek azonban egyik esetben sem derültek ki. A helyi kórház igazgatója, Anthony Gutierrez a rádiónak azt mondta, a másik elhunyt 18 éves volt. Legalább 26-an megsérültek a jelentések szerint. A 60 éves Boluartét a hét közepén gyorsan beiktatták hivatalába Castillo helyére, akit lázadás vádjával letartóztattak.

Forrás: MTI; Fotó: AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.