Pesti Srácok

Korányi utódja ellen is felmerült már az ügynökvád

null

Kendernay János, az LMP korábbi országgyűlési képviselője a fővárosban vigasztalódhat, miután áprilisban nem sikerült mandátumot szereznie. Érkezésével azonban nem fordult 180 fokot Budapest balliberális vezetésének személyzeti politikája: Karácsony Gergely új városdiplomáciai tanácsadójával kapcsolatban is felmerült már, hogy vannak nem nyilvános amerikai kapcsolatai. A Magyar Nemzet szerint Kendernay János 2018-ban még a német zöldek európai parlamenti listájára is majdnem felkerült, majd az LMP-t kormányozta zöldpárti irányba, most pedig Korányi Dávid asztala mögé ült be a budapesti Városházán. Az ukrán háborúba fegyvereket is szállítana, most viszont tanácsadás, kapcsolattartás lesz a feladata.

– ezt válaszolta Kendernay János, amikor egy 2019-es interjúban a hazaárulás vádjával illették. A Válasz Online azért vetette fel az ügynökvádat az akkor frissen az LMP társelnökének megválasztott politikussal szemben, mert 2018 végén egy ideig úgy tűnt, hogy a németországi Szövetség 90/Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) párt EP-listáján fog bejutni az Európai Parlamentbe – írja a Magyar Nemzet.

A lap felidézte: a német zöldpárttal kapcsolatban is visszatérő az ügynökvád; emlékezetes volt, amikor például a Greenpeace amerikai vezetőjét államtitkárnak nevezték ki az általuk vezetett külügyminisztériumba.

PestiSracok facebook image

A 2021-es előválasztási kampányban Szigetszentmiklóson tűnt fel, azonban végül nem indult a baloldali háziversenyen. Az orosz–ukrán háború kitörésekor azzal vetette észre magát, hogy a fegyverszállítások mellett foglalt állást; szerinte Márki-Zay Péter helyesen nyilatkozott, amikor arról beszélt, hogy akár katonákat is kell küldeni a frontra, ha a NATO úgy dönt – olvasható a Magyar Nemzetben. Ez év végén aztán Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként tűnt fel; a poszton a dollárbotrány főszereplőjét, Korányi Dávidot váltotta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.