Pesti Srácok

Már Korányi Dávid szerint is tarthatatlan a baloldal mikroadományokról szóló hazugsága

Már Korányi Dávid szerint is tarthatatlan a baloldal mikroadományokról szóló hazugsága

Nemcsak mikroadományokból gyűlt össze a 3 milliárd forint, amit a választási kampány idején utaltak Magyarországra – ismerte be Korányi Dávid a közleményében. Az alábbi, rendkívül szórakoztató magyarázkodás valóságtartalma pontosan annyi, mint az előző és az ezt követő hazugságé, vagyis semennyi – de haladunk azért a beismerés felé, Korányi ugyanis beismerte, hogy voltak nagy adományozók is. A CIA-ról pedig egyelőre azt sem tudja, hogy micsoda.

Bajnai Gordon egykori miniszterelnök külpolitikai tanácsadója bevallotta, hogy az Action for Democracy (AD) 3 milliárd forintot küldött a választási kampány idején magyar civil szervezeteknek, illetve cégeknek. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyesült Államokból érkezett 1,8 milliárd forintra támaszkodva építette kampányát. Igaz, azt állítja, ebből nem párt-, hanem a demokrácia fontosságát bemutató tájékoztatókampányt finanszírozott. Korányi a mostani közleményében úgy fogalmaz: soha nem állította, hogy csak mikroadományokból gyűlt volna össze a 3 milliárd forint, ám a korábbi nyilatkozatokban az intézményi támogatókat nem említette.

– írja a dollárbaloldal botrányának egyik főszereplője, majd hozzátette: minden donoruk önszántából adományozta deklarált céljaikra saját pénzét, amiért "csak a demokrácia megerősödését remélte ellentételezésként". Azt írta, az AD-t több ezren támogatták, akár 10–100 dollárokkal is. Azt Korányi ismét leírta, hogy a diaszpórában élő magyarság adományait gyűjtötték, és "annak érdekében, hogy a támogatások eredetét megnyugtatóan, valamint az MMM-mel kötött szerződéses kötelezettségünk teljesítését bizonyítani tudjuk, független auditot kérünk, amely igazolni fogja, hogy az MMM-nek juttatott összes pénzünk magyar állampolgároktól származik". Közleményében azt is leírta, hogy nincsenek kapcsolatban a CIA-val. Állítása szerint a törvényeket maximálisan betartják, és soha nem adtak pénzt politikai pártoknak vagy jelölti kampányokra.

PestiSracok facebook image

– írja Korányi.

Forrás: HVG; Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?