Pesti Srácok

Mégsem hallgatja meg Donald Trumpot a kongresszusi bizottság

null

Visszavonta Donald Trumpnak küldött idézését az amerikai Képviselőház 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló bizottsága, a testület mandátuma az új Kongresszus január 3-i megalakulásával megszűnik.

A demokrata többségű testület elnöke csütörtökön közölte, hogy a volt elnök tanúvallomását már nem tartja szükségesnek, és erről Donald Trump ügyvédeit is értesítette. Ezzel egy időben a bizottság nyilvánosságra hozta a működése során tartott meghallgatások további részleteit. A bizottság múlt héten jelentette meg 18 hónapos munkájának jelentését. A testület azt megelőzően bűnvádi eljárást javasolt az igazságügyi minisztérium számára Donald Trump ellen. Megállapítása szerint a volt elnök tevékenyen hozzájárult a 2021. január 6-i zavargásokhoz, amelyek során tüntetők Washingtonban betörtek a törvényhozás épületébe, a Capitoliumba.

A politikai testület által elfogadott javaslat Donald Trumpot kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, támogatásával, és felbujtással vádolja, valamint azzal, hogy akadályozta a Kongresszus hivatali működését. Donald Trump az idézés hivatalos visszavonása után csütörtökön közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy a testület azért tette meg ezt a lépést, mert arra jutott, hogy ő semmit rosszat nem tett és a bíróság előtt vereséget szenvedne állításaival. A vizsgálóbizottság még októberben küldött idézést a volt elnök számára.

A Képviselőház Január 6-a vizsgálóbizottsága (House January 6 Committee) az elmúlt 18 hónapban 10 köznyilvános meghallgatást tartott, összesen 1000 embert kérdezett ki, és 1 millió oldalnyi dokumentumot dogozott fel. A testület 7 demokrata és 2 republikánus tagból állt, a két republikánus tag Donald Trump republikánus párton belüli ellenfele, Liz Cheney és Adam Kinzinger.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.