Pesti Srácok

Menekülnek a technológiai cégek a liberális amerikai városokból

null

Tavaly San Franciscóban az irodák 20 százaléka volt üres, idén azonos időszakban pedig már 25,5 százalék – ez azt jelenti, hogy több üres iroda van most, mint a 2008-as nagy recesszió alatt. Várható volt a visszaesés, hiszen a város régóta küzd a hajléktalanokkal és a drogosokkal, emellett – a jobb területeken – csillagászati árakkal kell szembenézniük azoknak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy itt éljenek.

A vállalatoknak szintén nehéz dolguk van San Franciscóban, hiszen a tehetséges munkavállalók nyilvánvalóan nem szeretnének egy hajléktalan- és drogbandákkal teli városban élni és dolgozni, ahol ráadásul – az igen magas árszínvonal miatt – a pénzük jóval kevesebbet ér, mint az USA más államaiban. Az adatok szerint – többek között – a távmunka, a technológiai cégek növekvő vonzereje és az emelkedő költségek csábítják el a lakosokat olyan városokba, mint például a texasi Austin és a floridai Miami. Ezek a városok alacsonyabb adókkal, sokkal megfizethetőbb lakhatással, jobb minőségű állami iskolákkal és természetesen kevesebb bűnözéssel kecsegtetnek. Ezzel pedig nemcsak a vállalatokat csábítják arra, hogy oda telepítsék székhelyüket, de velük együtt a San Franciscó-i lakosokat is.

A Bloomberg szerint a vállalatok – és ezzel együtt tehát azok munkavállalói is – hosszú távra terveznek, így valószínűleg sokáig maradnak majd a biztonságos városokban – legalábbis addig, ameddig meg nem oldódnak San Franciscóban a drogproblémák, és nem csökkennek az árak. Amerikában – bár óriásiak a távolságok – a munkavállalók sokkal könnyebben költöznek, váltanak államot, munkahelyet, iskolát, mint Európában.

A Snapchat anyavállalatánál is betelt a pohár. A Snap, amely az olyan népszerű közösségi oldalak anyavállalata, mint a Snapchat, nemrégiben szintén kivonult a városból, elsősorban a drága San Franciscó-i bérleti díjak és az ebből következő távmunkára kényszerülő alkalmazottak miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.