Pesti Srácok

Nyitrai Zsolt: olyan társadalomért dolgozunk, amelyben a fogyatékossággal élő megtalálja a helyét

null

Olyan társadalomért dolgozunk, amelyben a fogyatékossággal élő és az ép ember egyaránt megtalálja a helyét – fogalmazott a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos szombaton, a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából az MTI-nek adott telefonos interjúban.

Nyitrai Zsolt rámutatott, a kormánynak stratégiai partnerei a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek, és együttműködve dolgoznak hosszú évek óta, aminek köszönhetően megvalósult a közügyek akadálymentes gyakorlása. Erre a legfrissebb példa a nemzeti konzultáció akadálymentes kitölthetősége. Mint mondta, ezen a területen különösen fontos a "semmit rólunk nélkülünk"-elv, ezért fogyatékosságügyi kérdésekben mindig megkérdezik az érintettek véleményét, és igyekeznek figyelembe venni észrevételeiket a döntéseknél. A jövőben is olyan döntéseket fognak hozni, amelyek a fogyatékossággal élő emberek önálló életvitelét segítik a mindennapokban – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.

– fűzte hozzá. Nyitrai Zsolt közölte, hogy az elmúlt tizenkét évben háromszorosára nőtt a fogyatékosságügyi szervezetek támogatása, mint ahogy minden évben nő a foglalkoztatási támogatás.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. A miniszterelnöki biztos jelezte, hogy bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege folyamatosan emelkedik, új rehabilitációs központok segítik a látássérült embereket, emellett pedig folyamatosan fejlődnek a fogyatékossággal élők tájékozódását segítő infokommunikációs szolgáltatások.

Forrás: MTI