Pesti Srácok

Olaszország-szerte és a közösségi médiában is imádkoznak XVI. Benedekért

Olaszország-szerte és a közösségi médiában is imádkoznak XVI. Benedekért

Az olasz püspöki kar imára szólított fel XVI. Benedekért, miután a Vatikán megerősítette a nyugalmazott pápa egészségi állapotának romlását. A 2013-ban lemondott egyházfő saját temetéséről is rendelkezett. Matteo Zuppi bíboros, Bologna érseke, a püspöki kar elnöke hangoztatta, hogy a testület tagjai csatlakoznak Ferenc pápa felhívásához, aki azt kérte, imádkozzanak XVI. Benedekért.

- jelentette ki Matteo Zuppi.

Imára szólított fel a római egyházmegye is, a város templomaiban már szerda este megkezdődött az imával egybekötött virrasztás.

PestiSracok facebook image

A világ számos részéből csatlakoztak Ferenc pápa felhívásához: Charles Jude Scicluna máltai érsek, aki korában Joseph Ratzinger közeli munkatársa volt a Hittani Kongregációban, közösségi oldalán egyesült az imához. Hasonlóképpen csatlakozott Szvjatoszlav Sevcsuk görögkatolikus ukrán nagyérsek, aki novemberben találkozott az emeritus pápával.

Aggodalmát fejezte ki, és imáját biztosította XVI. Benedek javulása érdekében a római zsidó közösséget vezető Riccardo Di Segni főrabbi.

A Vatikánnal foglalkozó olasz újságírók értesülései szerint XVI. Benedek állapota már karácsony előtt rosszabbodott, a december 24-i esti misén sem tudott részt venni a legközelebbi kápolnában, ezért otthonában mutattak be neki misét.

A 95 éves nyugalmazott pápa esetleges temetése számos kérdést vet fel Claudio Magnoli atya szerint, aki az AdnKronos hírügynökségnek nyilatkozott. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció liturgiai szakértője hangsúlyozta, hogy amiként lemondása és az azt követő egyházi szolgálata, XVI. Benedek búcsúztatása is egyedi lesz, mivel nyugalmazott pápa temetésére nincsen korábbi példa. Megjegyezte, XVI. Benedek nem számít sem bíborosnak, sem pápának, ezért "ki kell majd találni", ki temeti el, milyen egyházi ruhában búcsúztatják, és hol lesz a sírhelye.

A temetés helyszínéről, időpontjáról a bíborosi testület határoz. XVI. Benedek temetését nagy valószínűséggel a Szent Péter-bazilikában vagy a Szent Péter téren tartják. Pápa temetési szertartását a hagyomány szerint a legidősebb bíboros vezeti, de ebben az esetben Ferenc pápa celebrálhatja.

Magnoli atya úgy vélte, XVI. Benedek szokása szerint már korábban rendelkezhetett temetése részleteiről, miként lemondása forgatókönyvét is maga dolgozta ki. Egyedül döntött arról, hogy a nyugalmazott pápa címet viseli, megtartja fehér színű pápai ruháját, és utódja megválasztása után visszaköltözik a Vatikánba.

Köztudott, hogy Joseph Ratzinger bíborosként még szülőföldjén, Bajorországban tervezte temetését. 2020-ban viszont II. János Pál pápa korábbi sírhelyét jelölte meg a Szent Péter-bazilika altemplomában, miután a szentté avatott lengyel pápa földi maradványait a bazilikába helyezték át.

Vezető kép: Magyar Kurír

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.