Pesti Srácok

Putyin húsz éve földgázvezeték megépítését ajánlotta fel Nagy-Britanniának

Putyin húsz éve földgázvezeték megépítését ajánlotta fel Nagy-Britanniának

Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök két évtizeddel ezelőtt Nagy-Britanniába orosz földgázt szállító vezetékrendszer megépítését ajánlotta fel Londonnak. A pénteken ismertetett archív iratokból kitűnik az is, hogy London kilenc hónappal a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozat előtt támogatta volna egy olyan katonai akció végrehajtását, amelynek célja Oszama Bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője, a csaknem háromezer ember életét kioltó terrortámadás kitervelője megölését célozta.

A brit nemzeti levéltár minden év végén hagyományosan betekintést enged 25-30 évvel korábbi archív kormányzati iratokba. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokból kitűnik, hogy Tony Blair akkori miniszterelnök - aki a jelenlegi legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjeként 1997 és 2007 között állt a brit kormány élén - 2001-ben azt javasolta a nyugati szövetségeseknek, hogy próbálják rávenni Putyint a nyugati értékrendszer oroszországi meghonosítására.

Blair 2001 elején Dick Cheney amerikai alelnököt is arról győzködte, hogy az orosz államfőnek "helyet kellene biztosítani a globális nagypolitika asztalánál". A brit kormányfő szerint ugyanis ezzel arra lehetne biztatni Putyint, hogy vegye át a Nyugat hozzáállását és gazdasági modelljét.

Blair a titkosítás alól pénteken feloldott iratok tanúsága szerint az amerikai alelnökkel tartott megbeszélésen azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin "orosz hazafi", akit "érzékenyen érintett", hogy Oroszország "elvesztette a világ megbecsülését".

PestiSracok facebook image

A brit miniszterelnök kifejtette azt a véleményét is, hogy az orosz elnök világfelfogása hasonlatos ahhoz, ahogy Charles de Gaulle néhai francia elnök látta a világot.

Az archív dokumentumok szerint Putyin londoni hivatalos látogatásán kifejtette Tony Blairnek, hogy nem akarja lassítani a NATO-bővítés folyamatát. A korabeli brit kormányzati feljegyzések ugyanakkor kiemelik, hogy már akkor sem ez volt Oroszország egyértelmű álláspontja. A dokumentumok hangsúlyozzák, hogy az akkori orosz védelmi miniszter, Igor Szergejev a NATO-országok védelmi minisztereivel tartott tárgyalásain rendre úgy fogalmazott: "komoly politikai hiba lenne" az atlanti szövetség bővítése, és ha ez bekövetkezik, Oroszország "megteszi a megfelelő lépéseket".

Putyin mindazonáltal baráti szavakkal méltatta Oroszország és Nagy-Britannia szoros kapcsolatait a Blairrel 2002-ben Moszkvában tartott kétoldalú tárgyaláson, és felajánlotta egy olyan vezetékrendszer kiépítését, amely a Balti-tengeren keresztül Nagy-Britanniába szállított volna orosz földgázt.

Az orosz államfő a megbeszélésről készült feljegyzés szerint azzal érvelt, hogy a vezeték évtizedekre biztosítaná Nagy-Britannia stabil földgázellátását.

A Putyin által előterjesztett javaslat megvalósítása azonban hivatalosan soha nem került napirendre. A pénteken ismertetett archív brit kormányzati dokumentumokból kitűnik az is, hogy London 2001 elején - az al-Kaida által szervezett amerikai merényletsorozat előtt kilenc hónappal - támogatott volna egy olyan amerikai légitámadást, amelynek célja Oszama Bin Laden, a terrorhálózat vezetője megölése lett volna.

Ez a brit kormányzati álláspont abból a feljegyzésből derül ki, amelyet John Sawers, Tony Blair külpolitikai főtanácsadója, a brit külső hírszerzés (MI6) későbbi főnöke vetett papírra még George W. Bush frissen megválasztott amerikai elnök 2001. január 20-i beiktatása előtt.

Sawers ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy London kapjon "valamelyes előzetes értesítést", és azt is, hogy a brit kormánynak legyen befolyása az esetleges akció időzítésére. Bin Laden akkor már az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) nemzetközi körözési listájának felső tízes mezőnyében volt, miután őt gyanúsították az Egyesült Államok több kelet-afrikai nagykövetsége ellen 1998-ban végrehajtott, összehangolt terrortámadások kitervelésével.

Az al-Kaida vezetőjét végül 2011-ben, pakisztáni búvóhelyén ölték meg az amerikai haditengerészet kommandósai. A pénteken ismertetett archív dokumentumok egyike szerint Tony Blair 1997 júliusában, Diana hercegnő halála előtt egy hónappal olyan feljegyzést kapott, amely gyakorlatilag kizárta Károly akkori trónörökös és ifjúkori kedvese, Camilla Parker-Bowles - a későbbi Kamilla cornwalli hercegnő - házasságát.

Károly a Dianával kötött házassága alatt is fenntartotta bensőséges viszonyát Kamillával, ám a Blairhez személyi titkára által intézett feljegyzés szerint "nincs valószínűsége", hogy a walesi herceg és barátnője összeházasodjon, mivel ennek mindenféle kínos következménye lenne.

Károly és Kamilla végül 2005-ben házasságot kötött. A volt trónörökös édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptemberi halála óta III. Károly néven az Egyesült Királyság uralkodója, felesége pedig a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese címet viseli, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Fagyejcsev

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.