Pesti Srácok

Schiffer András szerint „nyílt színi provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése” az, amit a nyugat a foci-világbajnokságon csinál

Schiffer András szerint „nyílt színi provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése” az, amit a nyugat a foci-világbajnokságon csinál

„Egészen szint alatti”, amit az elmúlt időszakban hét európai ország művelt a katari világbajnokság és a szivárványos karszalagok terén – mondta az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorában Schiffer András. Az egykori politikus és egykori pártelnök, aki jelenleg ügyvéd, azt mondta el, hogy ezek az országok ráadásul azt a cinikus álláspontot fogalmazták meg, hogy mindez nem politikai véleménynyilvánítás.

– kérdezte meg Schiffer András, aki kifejtette: az emberi jogok kérdésköre, amióta csak politikáról beszélünk, a legeminensebben politikai kérdésnek számít.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a volt országgyűlési képviselő. Schiffer András kifejtette: az a keretrendszer, amelyet a labdarúgók és az őket delegáló nemzeti szövetségek elfogadtak, kizárja annak lehetőségét, hogy a játékosok a stadionban, nemzetközi mérkőzés keretében kifejezzék a politikai véleményüket. A FIFA – egyébként helyesen – fellép a homofób rigmusok és megnyilvánulások ellen, ahogy nem engedi azt sem, hogy a játékosokat szexuális irányultságuk alapján bárki megkülönböztesse.

– fogalmazta meg a nyilvánvalót az LMP egykori elnöke és frakcióvezetője.

Forrás: MTVA; Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.