Pesti Srácok

Súlyosította a törvényszék a tiltott állatviadalt szervezők büntetését

Súlyosította a törvényszék a tiltott állatviadalt szervezők büntetését

Súlyosította a másodfokú bíróság azoknak a vádlottaknak a büntetését, akiket a Nyíregyházi Járásbíróság idén nyáron tiltott állatviadal szervezésében és állatkínzás bűntettében mondott ki bűnösnek – olvasható a Nyíregyházi Törvényszék pénteki közleményében.

A bíróság az első-, másod- és negyedrendű vádlott próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetését egy-egy év börtönbüntetésre módosította. Az ötödrendű vádlott próbaidőre felfüggesztett egy év szabadságvesztés büntetését nyolc hónap börtönbüntetésre, a harmadrendű vádlottal szemben kiszabott nyolc hónap börtönbüntetést egy évre súlyosbította. A hetedrendű vádlottal szemben kiszabott próbára bocsátást háromszázezer forint pénzbüntetésre változtatta a törvényszék, a nyolcadrendű vádlottal szemben kiszabott hétszázötvenezer forintnyi pénzbüntetést a vádlott anyagi és vagyoni helyzetére való tekintettel ötszázhatvanezer forintra enyhítette.

A közlemény szerint a döntés meghozatalában a másodfokú bíróság nagyobb nyomatékkal vette figyelembe a bűncselekmény szervezettségét és azt, hogy a vádlottak az állatviadalokat éveken keresztül, anyagi haszonszerzés céljából szervezték. A hatodrendű vádlottal szembeni ítélet már elsőfokon jogerőre emelkedett, míg a többi vádlottal szemben a másodfokú határozat kihirdetése napján lett jogerős.

A Nyíregyházi Törvényszék korábbi tájékoztatása szerint a vádlottak állatviadalra tenyésztettek és képeztek ki kutyákat. Az állatokat speciális futópadon futtatták, rövid, különösen vastag, súlyos láncon tartották és téttel nem bíró állatviadalokon más kutyákkal összeengedve próbálták ki. Alultápláltság, soványság, dehidratáltság miatti rossz általános állapotuk már önmagában is alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását és pusztulását okozza. A vádlottak nagy része kutyás körökből ismerte egymást és amellett, hogy részt vettek állatviadalokon a kutyáikkal, rendszeresen szervezték azokat, ezek részletszabályairól pedig előre megegyeztek, annak írásos formáját közre is adták. Például a 2020. november 28-án tartott állatviadalra a hatodrendű vádlott nézőként érkezett, de végül a második meccsen bírói feladatokat látott el az állatok küzdelme során. A másodrendű vádlott által kiképzett és tenyésztett kutyák gondozásában rendszeresen segített neki testvére is, a harmadrendű vádlottat pedig élettársa segítette, akinek szintén tudomása volt arról, hogy a kutyákat állatviadal miatt tartják.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.