Pesti Srácok

Szijjártó a Nemzeti Konzultációról: az emberek hangjánál nincs erősebb érv Brüsszelben sem

A kormány legfontosabb feladata a magyar nemzeti értékek védelme, ha Brüsszel képtelen szakítani az elhibázott szankciós politikával – jelentette ki Szijjártó Péter keddi Facebook-videójában, hozzátéve: fontos, hogy ebben a küzdelemben a kormányt széleskörű társadalmi támogatás is segítse. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: "az emberek hangjánál nagyobb érv nincs Brüsszelben”, ezért arra kért mindenkit, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.

A videóban Szijjártó Péter arról beszélt: annak ellenére, hogy bebizonyosodott, az uniós szankciók zsákutcát jelentenek, és súlyos károkat okoznak Európának, Brüsszel még mindig nem adta fel ennek a politikának a folytatását. Mint hozzátette, jelenleg is viták zajlanak Brüsszelben a kilencedik szankciós csomagról, holott a megelőző nyolc csomag is jobban fájt Európának, mint Oroszországnak, ráadásul a szankciók nem hozták közelebb a háború lezárását.

A külügyminiszter kiemelte: ebben a helyzetben a kormány csak úgy tudja érvényesíteni Magyaroroszág érdekeit, ha kellő társadalmi felhatalmazással rendelkezik, ezért mindenkit arra kért, hogy aki még nem tette, töltse ki a nemzeti konzultációt, amelyre december 15-éig van lehetőség.

Forrás/Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.