Pesti Srácok

Tizenegy lakóotthon téli működését segíti az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány

Tizenegy lakóotthon téli működését segíti az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány

Tizenegy, autistákat ellátó lakóotthon téli működését segíti az Együtt az Autistákért Alapítvány és az Autistic Art Alapítvány; a jótékonykodni szándékozók a két alapítvány weboldalán és az Adventi Süti Shopnál egész hétvégén segíthetnek – hangzott el pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke elmondta: az autizmussal élők számára fenntartott lakóotthonok nehézségekkel küzdenek normális körülmények között is, de a mostani helyzetben, amikor az energiaárak és a rezsiköltségek is növekedtek, még nagyobb kihívások elé néznek. Ezért is döntöttek úgy az Autistic Art Alapítvánnyal, hogy összefognak és közösen segítenek a lakóotthonoknak. Az eseményekkel az is a céljuk, hogy beszéljenek az autizmusról, edukálják a társadalmat: tudni kell, hogy az érintettek milyen nehézségekkel élnek, hogyan tudjuk őket segíteni a mindennapi életben – tette hozzá Szijjártó-Nagy Szilvia.

A gyűjtés az Együtt az Autistákért Alapítvány minden évben megrendezett Adventi Süti Shopján kezdődik, az adakozni szándékozók szombaton és vasárnap a Szent István-bazilikánál vásárolhatnak a süteményekből. A szervezők korábbi közlése szerint a KékSzív mézeskalácsok mellett a Süti Shopban az idén bejgli is lesz, így bőven tudnak válogatni azok, akik egy jó ügyet támogatva szeretnének finomságokat tenni az ünnepi asztalra. A kezdeményezéshez az elmúlt években több magyar művész, zenész, sportoló és médiaszemélyiség csatlakozott és idén is számos híresség fogja személyes jelenlétével és aktív részvételével segíteni az adománygyűjtő munkát.

A sütivásár mellett az Együtt az Autistákért Alapítvány webshopjában, valamint az Autistic Art webshopján forgalmazott termékekből és a 13616-os adományvonalra érkező hívásokból származó bevételeket egész decemberben a közös célra gyűjtik. A két alapítvány olyan civil fenntartású, kizárólag autizmussal élők számára létrehozott otthonok működését támogatja, amelyeket jellemzően az érintett szülők hoznak létre, és amelyekben minden úgy van kialakítva, hogy az az autista fiatalok számára a lehető legjobb legyen. Ezekben az intézményekben a bentlakók nemcsak folyamatos segítséget és támogatást kapnak, de a lehetőséget is arra, hogy a képességeiknek megfelelő mértékben önálló életet éljenek, akár munkát vállaljanak.

PestiSracok facebook image

– mondta Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője az m1 műsorában.

– tette hozzá Kovács Henrietta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.