Pesti Srácok

Törvénnyel tilthatja Washington a vasúti közlekedés leállásával fenyegető sztrájkot

null

Az amerikai képviselőház kétpárti támogatással fogadta el, hogy a vasúti alkalmazottak jogállását szabályozó ötéves megállapodás törvényerőre emelkedjen, és ezzel elkerülhetővé váljon a teljes vasúti közlekedést megbénító sztrájk. A kongresszus 435 tagú alsóházában 290 támogató és 137 ellenző szavazattal ment át a javaslat, ami azután került a törvényhozók elé, hogy Joe Biden elnök hétfőn kongresszusi hatáskörbe utalta.

Ahhoz, hogy a vasúti dolgozók munkakörülményeit meghatározó kötelező erejű törvény megszülessen, a javaslatot még a héten a 100 tagú felsőháznak, a szenátusnak legalább 60 százalékos többséggel el kellene fogadnia. Az 50 republikánus szenátor közül 10 szavazatára van szükség ehhez. A republikánusok egyelőre azt közölték, hogy csütörtökön elképzelhetőnek tartják a voksolást, emellett többen közülük élesen bírálták Joe Biden elnököt, hogy a kormányzati közvetítés kudarca után a kongresszusra terheli a felelősséget. Az elnök hétfőn közleményt tett közzé, amelyben szakszervezet-párti elnöknek nevezte magát, de kénytelennek mondta felülírni a rendes eljárásmódot sok millió amerikai munkahelyre hivatkozva, és a kongresszusra bízva, hogy elfogadja a szakszervezetek és vasúti munkaadók között korábban született előzetes megállapodást.

Az öt évre szóló előzetes egyezség, amelyet még szeptemberben fogadtak el, 24 százalékos bérfejlesztésről és egyéb jutatásokról szól, ugyanakkor nem tartalmazza a több érdekképviselet által követelt, évente hét nap fizetett betegszabadságot. A 12 nagy vasutas szakszervezet közül négy elutasította a megállapodás aláírását, ami azt jelenti, hogy a teljes vasúti hálózat leállhat. Amennyiben a jövő héten megállna a vasúti közlekedés, az napi 7 millió utas és 6300 vagonnyi áru szállítását bénítaná meg a karácsonyi ünnepek előtti áruforgalmi csúcsszezonban.

Vezető kép: Wikipedia/IHO

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.