Pesti Srácok

Újabb ítélet született a George Floyd-ügyben

null
Houston, 2020. június 9. Joe Biden volt amerikai alelnök videóüzenet mond a rendőri erőszak áldozatává vált afroamerikai George Floyd temetésén a houstoni The Fountain of Praise templomban 2020. június 9-én. Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke már megszerezte a szükséges számú voksot, s ezzel a szükséges számú delegátust ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson. MTI/EPA/Pool/David J. Phillip

Minnesota állam egy bírósága három és fél év börtönre ítélte azt a volt rendőrt, aki 2020 májusában 3 társával részt vett a George Floyd halálával végződő intézkedésben. A férfi szövetségi bűncselekményért már börtönbüntetését tölti.

Alexander Kueng a pénteki ítélethirdetésen videokapcsolaton keresztül vett részt, és nem élt az utolsó nyilatkozattétel lehetőségével. Az egykori rendőr még októberben bűnösnek vallotta magát emberölésben való bűnrészességben, valamint felbujtásban, amiért cserében ezt a két vádpontot ejtette az ügyész. A büntetésbe beszámítják a már letöltött napokat, így a férfinak – az amerikai igazságszolgáltatás állami és szövetségi rendszerében alkalmazott különböző kegyelmi eljárásokat is figyelembe véve – 2 és fél évet kell börtönben töltenie. A bíró emellett örök életére eltiltotta a lőfegyver viselésétől. Alexander Kueng volt az a rendőr, aki a George Floyd halálát okozó intézkedés során az áldozat hátára térdelt, miközben a perben fő vádlottként elítélt Derek Chauvin a nyakánál fogta le mintegy 9 percen át. Az intézkedésben még két másik rendőr vett részt, akit szintén bíróság elé állítottak az emberölésben való bűnrészesség vádjával. Az incidens vizsgálatának kezdetén mind a négy rendőrt elbocsátották a szolgálatból.

A George Floyd-ügy az egész Egyesült Államokra, és a világ több országára kiterjedő tüntetéshullámot indított el, ami a faji megkülönböztetésre és az afroamerikaiakkal szembeni rendőri erőszakra akarta felhívni a figyelmet. A megmozdulásokat több amerikai nagyvárosban erőszakos cselekmények kísérték.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/David J. Phillip

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.