Pesti Srácok

A Google 12 ezer munkatársának mondott fel – Tömeges létszámleépítésbe kezdett több bigtech óriás is

A Google 12 ezer munkatársának mondott fel – Tömeges létszámleépítésbe kezdett több bigtech óriás is

A tech szektorban több tízezer embert bocsátottak el, illetve terveznek elküldeni a közeljövőben – írja a Világgazdaság. A lap szerint az olyan tech cégek, mint a Microsoft vagy a Twitter is több ezer dolgozót küldött el eddig, a Google anyavállalata pedig több mint 10 ezer munkavállalót rúgott ki. A legnagyobb leépítéséket az Amazon jelentette be, a vállalatok többnyire a recesszióra hivatkoznak. Csak egyetlen kivétel akad: az Apple.

A tech cégek közül legutóbb a Google anyavállalatáról derült ki, hogy 12 ezer munkatársát bocsátja el világszinten. A Microsoft néhány napja jelentette be, hogy 11 ezer embert, vagyis a dolgozóinak 5 százalékát küldi el, ami jelentős növekedés ahhoz képest, hogy a redmondi cég októberben még ezer alkalmazott kirúgásáról beszélt. A Facebook és az Instagram anyacége, a Meta novemberben közölte, hogy több mint 11 ezer munkavállalót bocsát el, ami az alkalmazotti létszám 13 százaléka. A Világgazdaságban megjelent összefoglalóból kiderül: a Twittert felvásárló Elon Musk a közösségi platform hétezer alkalmazottjának több mint felét rúgta ki. A legnagyobb mértékű elbocsátásokat az Amazon jelentette be: a vállalat először novemberben közölte a csoportos leépítéseket, főként az eszköz- és kiskereskedelmi üzletágak területén. Akkor még tízezer dolgozó elbocsátásáról volt szó. Miután egy Amazon-alkalmazott a The Wall Street Journalnek kiszivárogtatta, hogy sokkal nagyobb leépítés lesz, Andy Jassy vezérigazgató is kénytelen volt megerősíteni a blogján az információt. A kirúgottak száma így 18 ezerre nőtt.

Forrás: Világgazdaság, fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.