Pesti Srácok

A Nestlé 140 milliárd forintos beruházással 250 új munkahelyet hoz létre Bükön

A Nestlé 140 milliárd forintos beruházással 250 új munkahelyet hoz létre Bükön

A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci tulajdonosi hátterű vállalat állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja Magyarországon van, ahol a fejlesztés nyomán 30 százalékkal fog bővülni a termelés, a jelenlegi 90 százalékos exportarány pedig 95 százalék fölé nő a várakozások szerint. Beszédében mindenekelőtt az elmúlt évek nehézségeit hangsúlyozta, mondván, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, hazánk azonban jól vizsgázott a válság közepette is, a gazdaság növekedési pályán tudott maradni.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter leszögezte: a háború nem látszik a végéhez közeledni, és a szankciók továbbra is éreztetni fogják negatív hatásaikat, így 2023 sem lesz egyszerű, de a kormány nem adja fel alapvető társadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzéseit, például a teljes foglalkoztatást és az alacsony adókat. Mint mondta, ezek tudják biztosítani a beruházási ütem fenntartását, ami pedig a garanciát jelenti arra, hogy Magyarország kimaradjon az európai recesszióból, vagy legalábbis stagnálásból.

Történelmi sikernek nevezte, hogy már több mint fél éve 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma hazánkban, és nem volt soha olyan kevés álláskereső, mint tavaly (238 ezer). Ez a szám 2010-ben még csaknem 600 ezer volt. Emlékeztetett, hogy a 2022-es "fekete évben" ismét megdőlt a beruházási rekord, 2600 milliárd forinttal, méghozzá úgy, hogy minden idők legnagyobb beruházása csak idén fog megkezdődni. Aláhúzta, hogy az exportteljesítmény a tavalyi év első tíz hónapjában elérte a 2021 egészére vonatkozó adatokat, így ezen a téren is csúcsdöntés történt.

– emelte ki. A miniszter a Nestlé friss beruházásával kapcsolatban arról számolt be, hogy Magyarország a kutyaeledel-kivitelét illetően a 13. helyen áll a globális ranglistán. Közölte, hogy az élelmiszeripar – ahova az állateledel-gyártás is tartozik – tavaly októberig 46 százalékos növekedést mutatott fel. Hangsúlyozta, hogy nagyjából 900 svájci hátterű cég működik Magyarországon, több mint 31 ezer embernek adva munkát, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig 2022-ben 15 százalékkal növekedett és ezzel rekordot ért el.

A Nestlé Magyarországon három gyárában – Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön –, illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat. A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé és kakaópor készül, amelyet 30 országba szállítanak ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.