Pesti Srácok

A védelmi kiadási cél újabb emelésére számít a NATO főtitkára

A védelmi kiadási cél újabb emelésére számít a NATO főtitkára

A védelmet szolgáló kiadásokra megjelölt cél újabb emeléséről dönthetnek a NATO-tagállamok a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint.

– mondta Jens Stoltenberg egy szerdai német lapinterjúban. Rámutatott, hogy a 2014-es döntést sem békeidőben hozták, hiszen Oroszország Ukrajna elleni háborúja éppen 2014-ben, a Krím-félsziget nemzetközi jogot sértő elcsatolásával kezdődött, és a NATO tagjai ennek hatására kötelezték el magukat a védelmi kiadások növelését jelentő 2 százalékos cél mellett. Jens Stoltenberg a Die Welt című lapban közölt interjúban kifejtette: egyelőre nem tudja megmondani, hogy a tagországok miként járnak el, de biztos abban, hogy megállapodásra jutnak a litvániai találkozón, és azt feltételezi, hogy az eddiginél "ambiciózusabb" kiadási célt tűznek ki, hiszen "mindenki látja", hogy többet kell fordítani a védelemre. A NATO-főtitkár arról is szólt, hogy "aki békét akar holnapra, annak ma támogatnia kell Ukrajnát".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, kiemelve, hogy a NATO biztonsági érdekei túlmutatnak az Ukrajnával vállalt szolidaritáson, mert a tekintélyelvű vezetők, "az autokraták figyelik, hogy miként reagálunk az invázióra, és levonják a tanulságokat, ha (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) arat sikert". Arra is kitért, hogy az atomfegyverek bevetésének kockázata alacsony, és nem tapasztalnak változást az orosz nukleáris erők tevékenységében.

– húzta alá a NATO főtitkára, hozzátéve: nem szabad megengedni, hogy Oroszország "zsaroljon" ezzel a retorikával, mert ha sikerrel jár, akkor "veszélyesebb lesz a világ", és Moszkva mindig a "nukleáris fenyegetés" eszközét használja majd, ha el akar érni valamit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Henrik Montgomery

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.