Pesti Srácok

Afganisztánban a tálibok megtiltották, hogy nők felvételizhessenek az egyetemekre

null

Megtiltotta a tálibok vezette afgán oktatási minisztérium, hogy 2023-tól nők felvételizhessenek az egyetemekre – jelentette szombaton a TOLOnews afgán hírtelevízió.

A sajtóértesülés szerint a tilalomról a minisztérium levélben értesítette az ország egyetemeit. A tárca úgy fogalmazott, hogy "további intézkedésig" nem felvételizhetnek ezentúl nők felsőoktatási intézményekbe.

A tálib mozgalom 2021. augusztusi hatalomra jutása után Afganisztán lett a világon az egyetlen ország, ahol korlátozzák a lányok és a nők részvételét az oktatásban. Kezdetben a hatodik évfolyam felett tiltották meg a tizenéves lányoknak, hogy iskolába járjanak, a közelmúltban pedig már az egyetemi oktatásból is kizárták a nőket. A tálib vezetés a lépést azzal magyarázta, hogy az egyetemeken megsértették az iszlám öltözködési szabályokat, valamint több helyen együtt oktatták a nőket és a férfiakat. A tilalom Afganisztánban is közfelháborodást okozott: a nők több alkalommal az utcákra vonultak jogaik védelmében, és több egyetemi professzor is lemondott tiltakozásul.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.