Pesti Srácok

Az ukránok vérszemet kaptak: nem elég a tank, már F–16-os vadászgép is kell nekik

Az ukránok vérszemet kaptak: nem elég a tank, már F–16-os vadászgép is kell nekik

Az ukrán kormányzat bízik benne, hogy idővel amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket is kapnak az oroszok elleni háborúhoz – ezt mondta a The Hill című amerikai lapnak az ukrán védelmi minisztérium egyik tanácsadója. A "köszönöm" szót nem ismerik, a követelőzés viszont alapvető. Az ukrán tisztviselő az amerikaiak helyett garantálja, hogy megkapják ezeket a gépeket. Van önbizalom.

Jurij Szak úgy érzi, hogy most kell ütni a vasat, amíg meleg, hiszen a harckocsiknál áttörést értek el, és Ukrajna Leopard, illetve Abrams típusú harckocsikat is kap. A logikájuk szerint a következő lépés egyértelműen az, hogy a modern vadászrepülők lesznek a következő eszközök, amelyeket megpróbálnak beszerezni. Az ukránok már az invázió kezdete óta kérik a vadászgépek leszállítását. A nyugatiak részéről egyelőre nem mutatkozik hajlandóság a gépek leszállítására. Szerdán például a német kancellár is azt mondta: kizárt, hogy ezeket átadnák Ukrajnának. Jurij Szak mindemellett most úgy fogalmazott: optimisták azzal kapcsolatban, hogy előbb-utóbb ezeket is megkapják.

– mondta az államtitkár a The Hill-nek. Tehát a lényeg, hogy mindent meg kell kapjanak, amit kérnek. Nyilván ez az atomfegyverekre is igaz, mert ha azt kérik, akkor miért ne kellene megkapniuk ezen logika szerint. Jurij Szak a Reuters hírügynökségnek is nyilatkozott ugyanerről: ha megkapják a gépeket, akkor azokkal óriási előnyük lesz a csatatéren, és azt is hozzátette, hogy nemcsak F–16-osokat, hanem más, negyedik generációs gépeket is szeretnének beszerezni. Nyíltan ki is mondja, hogy a követelőzés a legjobb módszer, mert végül úgyis célt érnek el vele, hiszen elmondta azt is, hogy az utóbbi hónapokban végül minden olyan eszközt megkaptak, amelyet először a nyugatiak nem akartak átadni nekik.

PestiSracok facebook image

– mondta Jurij Szak, és dicsérendő az ilyen szerénység, hogy nukleáris fegyverekre EGYELŐRE nem tartanak igényt.

Az amerikaiak is reagáltak, hiszen John Kirby, a Pentagon szóvivője szerda este egy sajtótájékoztatón reagált Jurij Szak nyilatkozatára. Mint mondta, az Egyesült Államok állandóan tárgyal a támogatásról, Ukrajnáról, és a körülményeknek megfelelően változtatják azt, hogy mi mindent adnak át az ukránoknak.

– mondta John Kirby újságírói kérdésekre válaszolva.

Forrás: Index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.