Pesti Srácok

Elsüllyedt egy teherhajó Japán partjainál

null

Elsüllyedt egy teherhajó Japán délnyugati partjainál, a legénység 13 tagját kimentették, kilencen eltűntek a heves téli szélben – közölték szerdán az illetékes hatóságok. Repülőgépek és hajók, köztük magánhajók is keresik az eltűnteket.

– közölte a japán partiőrség. A helyi média szerint egy, a hajón tartózkodó személy azt mondta, a hajó megdőlt, belsejébe áramlik a víz, később pedig arról számolt be, hogy a legénység 22 tagja – mind kínai vagy mianmari állampolgár – mentőcsónakokba szállt át. Arról nem érkezett hír, hogy mi okozta a fűrészárut szállító hajó balesetét. A partiőrség szóvivője elmondta, hogy a vészjelzés fogadásakor, kedden a térségben heves, erős szél fújt.

Hirokazu Macuno, a tokiói kormány főtitkárának szóvivője közölte, hogy a partiőrség azonnal segítséget kért a közelben tartózkodó, Nagaszaki városától nyugatra lévő járőrhajóktól és repülőgépektől. Szólt arról is, hogy a japán partiőrség kérte a japán önvédelmi erők (hadsereg) segítségét, és együttműködésre törekszik a dél-koreai partiőrséggel, továbbá a baleset helyszínének közelében lévő hajókkal is. Hozzátette, hogy a legénység öt kimentett tagja kínai, de állapotukról nincs további információja. A japán partiőrség szóvivője a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy a japán légi önvédelmi erők és a dél-koreai partiőrség mentette ki a legénység további nyolc tagját. Korábban a japán partiőrség arról számolt be, hogy a legénység négy tagját a vízben lebegve fedezte fel, és egy magánhajó mentette ki őket, mintegy 110 kilométerre nyugatra a Dandzso-szigetektől.

PestiSracok facebook image

Japán nyugati részeit kedden fagyos, szeles időjárást hozó téli viharok sújtották. A terület, ahol a hajó elsüllyedt, Nagaszaki és a dél-koreai Csedzsu-sziget között van. A térségben kedden több száz repülőjáratot töröltek a zord időjárási viszonyok miatt. A Japán déli részén fekvő Okinava-szigeteknél kedden a heves szélben zátonyra futott egy másik hajó. A legénység 19 tagját kimentették – jelentette a helyi média.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Koreai partiőrség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.