Pesti Srácok

Harry herceg könyvet írt a családjáról, hirtelen ugyanis eszébe jutott, hogy verte a bátyja

null

Harry hercegnek egyre több dolog jut eszébe a családjáról. Házassága után először a brit uralkodói ház rasszizmusával turnézott a világsajtóban, de úgy tűnik, nagyanyja halála erről elterelte a közönség figyelmét, így valami újat kellett robbantania. Eszébe is jutott hát, hogy egyszer megverte a testvére, ami ugye egyetlen családban sem fordult elő a világtörténelemben soha két fiútestvér között, így mindenképpen közzé kell tenni, mennyire gonosz is az új angol trónörökös.

A Spare (Tartalék) című 416 oldalas memoárkötet január 10-én kerül világszerte a könyvesboltokba, a Guardian című brit lap azonban, amelyhez eljutott egy előzetes példány, már csütörtökön közölt néhány részletet a műből. A legnagyobb feltűnést az a rész keltette, amelyben Harry – III. Károly király és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – felfedi, hogy Vilmos egy vita hevében tettlegességre ragadtatta magát vele szemben. A leírás szerint a trónörökös – aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz – a gallérjánál ragadta meg és a földhöz teremtette öccsét, miközben nyakláncát is elszakította. A könyv szerint az incidens még 2019-ben, Harry londoni otthonában történt.

A vita Harry amerikai felesége, Meghan hercegnő körül robbant ki, akit a Guardian által idézett leírás szerint Vilmos nehéz természetűnek, gorombának, nyers modorúnak nevezett. Harry a veszekedés közben azzal vádolta bátyját, hogy "a sajtóban Meghanról elterjedt narratívát szajkózza". A könyvrészlet szerint a Vilmos részéről tettlegességig fajuló vita "látható sérüléseket" okozott Harry hátán, mivel Harry éppen a kutya itatótáljára esett, amely eltört alatta és megvágta. Vilmos ezután felajánlotta Harrynek, hogy üssön vissza, ahogy ez a gyerekkorukban lezajlott verekedéseik után is szokásuk volt, ám Harry erre nem volt hajlandó. Vilmos ezután távozott, de nem sokkal később visszatért és bocsánatot kért – olvasható a könyvrészletben. Harry szerint Vilmos már a vita kirobbanása előtt is forrt a dühtől, és a kedélyek csak még tovább hevültek, miután sértő megjegyzéseket vágtak egymáshoz. Vilmos közölte öccsével, hogy csak segíteni szeretne, ám amikor Harry visszakérdezett, hogy Vilmos szerint ez a viselkedés tényleg segít-e bármin is, a trónörökös elvesztette önuralmát, és káromkodások közepette közelített felé. Harry nyugtató gesztusként Vilmos felé nyújtott egy pohár vizet, ám ezzel az ellenkező hatást érte el: bátyja nekiesett és gallérjánál fogva a konyhapadlóra teremtette.

A Guardian szerint az egész könyvet keretként fogja össze az a keserűség, amelyet Harry érez amiatt, hogy ő csak a "tartalék" a királyi családban. A memoár címe is erre utal, hiszen az elterjedt mondás szerint a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare) arra az esetre, ha az elsőszülött utóddal történne valami. Harry jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.

PestiSracok facebook image

A könyvet hosszú hetek óta feszült figyelemmel várja a világ, különös tekintettel arra, hogy Harry és Meghan 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel, Archie Harrison Mountbatten-Windsorral együtt Kaliforniába költöztek. Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony. Különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos kapcsolatában. Világszerte hatalmas vihart kavart az a kétórás interjú is, amelyet Harry és Meghan Oprah Winfrey-nek adott 2021 márciusában, és amelyben hangsúlyosan szó esett a házaspár által az udvarban tapasztalt "rasszista megnyilvánulásokról". Az édesanyja részéről afrikai-amerikai gyökerű Meghan elmondta: még várandós volt elsőszülött kisfiával, amikor Harrynek "valaki" a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne "vajon mennyire lesz sötét". Harry abban az interjúban kifejtette: a rasszista megnyilvánulásoknak komoly szerepük volt abban, hogy ő és felesége 2020-ban felhagyott a királyi család szolgálatában végzett tevékenységével és Amerikába költözött.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.