Pesti Srácok

Intézetis kamaszok tartanak rettegésben egy Heves vármegyei falut

null

A 350 fős Mónosbélen tavaly 500 körözést adott ki a rendőrség. Ennek az oka a faluban található intézet, pontosabban az abban nevelkedő kamaszok, akik szinte rettegésben tartják a falut. A tinédzserek szemetelnek, zaklatják a járókelőket, rongálnak és a kutyákat is bántják. Az incidensek miatt már a képviselő-testület is összeült, a rendőrök pedig tehetetlenek: ha visszaviszik a fiatalokat az intézetbe, onnan egyszerűen csak kisétálnak, hiszen ez se nem javító, se nem börtön.

A probléma már akkora méreteket öltött, hogy néhány hete testületi ülést is összehívtak, pár napja pedig közmeghallgatás volt a hivatalban, ahol az emberek elmondhatták, milyen problémákat okoznak a fiatalok.

– meséli Betti, a falu boltosa, aki szerint több idős ember este már inkább nem is teszi ki a lábát az utcára. Elmondása szerint az intézetben élő fiatalok többesével járják az utcákat, szétszórják a szemetet a kukákból, zaklatják a járókelőket, pénzt és cigarettát követelnek a szembejövőktől, égő csikkeket nyomnak a kutyák orrába és mindent megrongálnak, amit csak meglátnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Betti, aki szerint a probléma akkor kezdődött, amikor új vezetőséget kapott az intézet.

– kelt a fiatalok védelmére Varga Sándorné polgármester, aki szerint a pandémia idején távolodott el egymástól a falu és az intézet vezetése.

– tette hozzá. A fiatalok közül többen javítóba vagy börtönbe kerülnek a csoportosan elkövetett rablások miatt, ám ez sem állítja meg őket. Mivel nem egy javítóintézetben élnek, ezért ha a rendőrök elkapják és beviszik őket, utána szinte azonnal kisétálnak a kapun – mesélték a helyiek.

Forrás: Blikk; Fotó: Facebook

Ajánljuk még