Pesti Srácok

Joe Biden korábbi washingtoni irodájában minősített iratokat találtak

Joe Biden korábbi washingtoni irodájában minősített iratokat találtak

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több "minősített jelzéssel" ellátott dokumentumot, amelyeket Joe Biden elnök még hivatali idejét megelőzően használt irodájában találtak novemberben - közölte Fehér Ház hétfőn.

Az elnök különleges jogtanácsosa elmondta, hogy "kis számú minősített megjelölésű dokumentumról van szó", amiket az elnök jogi képviselői találtak meg, amikor kiürítették a Penn Biden Centerben található irodákat, amelyeket Joe Biden alelnöksége után használt mintegy két éven át.

A dokumentumokat egy zárt szekrényben találták meg november 2-án - közölte Richard Sauber, jogtanácsos, aki hozzátette, hogy a megtalálást követően rögtön értesítették a Fehér Házat, és az iratokat a következő napon átszállították az Egyesült Államok nemzeti levéltárába (National Archives).

Az elnöki jogtanácsos azt is közölte, hogy november eleje óta az elnök személyi jogászai együttműködnek a leváltárral és az igazságügyi minisztériummal annak érdekében, hogy megállapítsák, a 2017. januárjáig tartó Obama-Biden adminisztráció minden irata az előírás szerint a levéltár birtokában van.

PestiSracok facebook image

Donald Trump, volt elnök a bejelentésre közösségi oldalán azzal a kérdéssel reagált, hogy

Az előző elnök ezzel arra utalt, hogy nyáron a floridai otthonának irodáiban a nyomozóhatóság az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére tartott házkutatást, amelynek során hivatali idejéből származó minősített dokumentumokat kerestek. A floridai Mar-a-Lago ingatlanban a nyomozók több minősített jelzéssel ellátott iratot foglaltak le augusztusban, amit követően az igazságügyi minisztérium mérlegelési körébe tartozik, hogy bűnügyi eljárást indít-e Donald Trump ellen.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.