Pesti Srácok

KINCS: a fiatalok kétharmada optimistán tekint erre az évre

null

A harminc év alatti fiatalok hatvanhárom százaléka bizakodva tekint a 2023-as évre – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé.

A múlt év végén – november 30. és december 8. között – ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatás szerint a magyarok csaknem fele (45 százalék) bizakodva tekint az új évre. A megkérdezettek közül leginkább a 30 év alatti fiatalok tekintenek optimistán a jövőbe. Mellettük a nők, a gyesen, gyeden lévő kisgyermekes anyák és a három vagy több gyermeket nevelők bizakodóbbak az átlagnál. A közleményben úgy fogalmaztak, hogy "a bizakodásra meg is van az okuk, hiszen 2023-ban újabb családtámogatási intézkedések segítik őket: a többi között a 30 év alatti anyák szja-mentessége, a diákhitel-elengedés gyermekvállalás esetén, a meghosszabbított babaváró és falusi csok".

A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek legnagyobb javulást a járványhelyzet tekintetében várnak; közel harmaduk bízik a háborús helyzet javulásában, minden ötödik ember pedig az energiahelyzet jobbra fordulására számít. Minden hatodik ember inkább pesszimistának tekinthető a brüsszeli szankciók okozta gazdasági helyzet, az infláció és az életszínvonal általános alakulását illetően, érdekes ugyanakkor, hogy a személyes életük kapcsán sokkal optimistábbak, tízből nyolc válaszadó bizakodó – emelték ki. Harmaduk úgy gondolja, hogy 2023-ban javulni fognak az anyagi lehetőségei és az életszínvonala, miközben nagyjából a megkérdezettek fele változatlan körülményekre számít a saját életében. A felmérés szerint a legnagyobb stabilitást a családi kapcsolatokban és a lakáskörülményeikben várnak. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a boldogságérzete és az általános hangulata 2023-ban ugyanolyan vagy jobb lesz, mint amilyen 2022-ben volt.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.