Pesti Srácok

Kreml: a Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet

Kreml: a Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet

A Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Peszkov Donald Trump volt amerikai elnöknek azt az állítását kommentálta, miszerint ő 24 órán belül meg tudna állapodni az ukrajnai konfliktus lezárásáról.

– mondta Peszkov. A szóvivő szerint "a kijevi rezsimhez a kulcs nagyrészt Washington kezében van". Hozzátette, hogy fokozódik a feszültség azáltal, hogy a nyugati országok fegyvert és hadfelszerelést szállítanak az ukrán vezetésnek.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a Nyugat erkölcsi fenntartások nélkül konfrontálódik Oroszországgal, a harckocsik szállítása révén új szintre emelve a konfliktust.

PestiSracok facebook image

– mondta Zaharova.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának alelnöke pénteki Telegram-bejegyzésében rámutatott, hogy a világközösség megtévesztését célozta az ukrajnai konfliktus tárgyalásos rendezésére létrehozott orosz–ukrán–német–francia "normandiai formátum". A politikus Boris Johnson volt brit miniszterelnöknek a Rada ukrán tévécsatornán elhangzott beismerésére reagált, miszerint az a tárgyalási modell "diplomáciai szemfényvesztés" volt.

– fogalmazott a helyettes házelnök. Koszacsov úgy vélekedett, hogy a volt brit miniszterelnöknek, bár nem volt részese az ukrajnai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásoknak, "szintén benne volt a keze a konfliktus kiélezésében". A politikus szerint Johnson beavatkozott, amikor tavaly márciusban egy kölcsönösen elfogadható békés rendezési terv született Oroszország és Ukrajna között.

– írta Koszacsov Johnsonról.

Peszkov egyébként azt hangoztatta, hogy Washington semmilyen terhelő bizonyítékot nem tud felmutatni a Wagner nevű orosz katonai magánvállalat ellen, ami csökkenti az annak démonizálását célzó nyilatkozatainak értékét. Az Egyesült Államok a Wagnert csütörtökön nemzetközi bűnszervezetnek nyilvánította, és szankciókat vezetett be a vele kapcsolatban álló szervezetek és személyek ellen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.