Pesti Srácok

Itt van, mi alapján állította a miniszterelnök, hogy a háború és a szankciók miatt 4,8 százalék növekedést veszít Magyarország 2023-ban

Itt van, mi alapján állította a miniszterelnök, hogy a háború és a szankciók miatt 4,8 százalék növekedést veszít Magyarország 2023-ban

Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában elhangzott, hogy idén Magyarország a háború és a szankciók miatt 3674 milliárd forintot veszít, azaz a GDP volumene ezek nélkül ennyivel lenne magasabb. A háború és a magyarok által elutasított, elhibázott szankciók több szálon negatív irányban befolyásolják az egész európai gazdasági teljesítményt: magasabb alapanyag- és energiaárak, nagyobb kormányzati kiadások, illetve ehhez kapcsolódóan beruházások elhalasztása, alacsonyabb külső kereslet – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Mivel sem a háborúnak, sem a szankcióknak nincs vége, ezért célszerű a gazdasági előrejelzéseket és várakozásokat alapul venni – olvasható a Makronóm Intézet által kiadott közleményben. Érvelésük szerint ezt tette a német IW gazdaságkutató intézet, amely Németországra számolta ki a háború és a szankciók gazdaságra gyakorolt hatásait. Ezt a modellt alapul véve számszerűsítette a Makronóm Intézet a háború és a szankciók magyar gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatásait. 2021 májusában 2022-re 5,2, 2023-ra pedig 4,1 százalékos növekedést várt a kormányzat a piaci előrejelzésekkel összhangban. A mostani várakozás ennél kedvezőtlenebb: rendre 4,5, illetve 1,5 százalék 2022-re és 2023-ra. Ugyanakkor ez még mindig kedvezőbb, mint amennyit a magyar gazdaság alapvetően a háború és a szankciók miatt veszítene.

– tudatta a Makronóm Intézet. Az árváltozás hatásait kiszűrve, vagyis mindkét esetben az aktuálisan várt GDP-deflátorokkal számolva így a háború és a szankciók nélkül 2023-ra 80 256 milliárd forint GDP adódott volna, míg háborúval és kormányzati segítség nélkül 76 582 milliárd forint lenne a GDP. A két várakozás eltérése az említett 3674 milliárd forint, vagyis az idénre prognosztizált GDP 4,8 százaléka; ennyi tehát az az összeg a német módszertan szerint, amelytől a magyar gazdaság elesik a háború és a szankciós politika nyomán 2023-ban.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.