Pesti Srácok

Már látogatható XVI. Benedek sírja a Szent Péter-bazilikában

Már látogatható XVI. Benedek sírja a Szent Péter-bazilikában

Megnyitották a látogatók előtt vasárnap reggel a Szent Péter-bazilikában a pápáknak szentelt kriptát, ahova csütörtökön eltemették a december 31-én elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápát.

XVI. Benedek sírját egyszerű fehér márványlap fedi. A carrarai márványból készült sírlapon a latin Benedictus PP XVI felirat olvasható. A monogram a Pontifex pontificium kifejezés rövidítése, amelyet a pápák saját címként használnak. XVI. Benedek, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, visszavonulása után sem mondott le róla. A sírkő alsó részén a görög Krisztus szónak a keresztény ikonológiában használt szimbóluma látható, vagyis egy P és egy X betű egymásba illesztve. A sírkő feletti falat egy reneszánsz dombormű díszíti, melyen Szűz Mária karjában tartja a gyermek Jézust, két oldalán angyalokkal.

A január 5-én eltemetett XVI. Benedek sírja a bazilika altemplomában, az úgynevezett grottákban található, ahova többek között a főoltár oldalától lehet lejutni. A kripta a pápák hagyományos temetkezési helye: korábbi vatikáni bejelentés szerint XVI. Benedek választotta ki magának a sír helyét, és ott nyugszik, ahol korábban XXIII. János és II. János Pál pápa, akiknek porait szentté avatásuk után a bazilika kápolnáiba helyezték át. Az altemplom azon pontjáról van szó, amely a legközelebb esik a Szent Péter apostolnak tulajdonított sírhoz, amely pont a főoltár alatt található. Kilenc órakor nyitották meg a kriptát, ahova akárki lemehet, miután bejutott a bazilikába. Nem kell külön foglalás vagy jegy XVI. Benedek sírjához. Nincsen külön sor sem, a látogatóknak ugyanazt az útvonalat kell követni, mint a bazilikába való bejutáshoz. A sírnál a hívők megállhatnak egy rövid imára, és virágot is elhelyezhetnek. A hívők már kilenc óra előtt sorban álltak a bazilikába való bejutáshoz, hogy elsőként róhassák le kegyeletüket a sírnál. Voltak közöttük olyanok, akik nem tudtak részt venni a ravatalozáson vagy a temetésen, mások a temetésen is ott voltak, de a sírnál is imádkozni akartak. XVI. Benedek ravatalához több mint 195 ezren járultak három nap alatt. Temetésén ötvenezren vettek részt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?