Pesti Srácok

Megmérgezte nagynénjét és annak házastársát egy Fejér vármegyei férfi

Megmérgezte nagynénjét és annak házastársát egy Fejér vármegyei férfi

Minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a Fejér Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki meglopott, majd megmérgezett egy dunaújvárosi idős házaspárt.

A főügyészség keddi közleménye szerint a férfi élettársa és további két személy a sértettek pénzének elköltésében működtek közre. Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, élettársával szemben felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, a férfi fiával és élettársával szemben pedig - tárgyalás mellőzésével - ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy a rossz fizikai, mentális állapotban lévő nagynénje és házastársa bizalmába férkőzve próbál pénzhez jutni, mivel tudta, hogy közvetlen hozzátartozójuk nincs. A férfi látogatásai során előbb a ruhásszekrényben elrejtett négy, majd később újabb kétmillió forintot lopott el, ám az idős asszony észrevette a pénz eltűnését, ezért a megmaradó nyolcmillió forintot elhelyezte a bankszámláján.

A férfi a sértett által igényelt új bankkártya kézbesítésével annak kódját megismerte, majd a kártyát megszerezve 34 alkalommal 5,1 millió forintot vett fel automatákból, amelyet az élettársával közösen feléltek, illetve mintegy 2,7 millió forintot bankkártyás vásárlások során elköltöttek. A férfi fia és annak élettársa a bankkártya megszerzéséről tudott, ők a vásárlásokkal 425 ezer forint kárt okoztak.

PestiSracok facebook image

Az idős asszony sikertelenül próbált 100 ezer forintot felvenni, ezért panaszt tett, így a pénzintézet vizsgálatot rendelt el, amelyről a vádlott tudomást szerzett. Ekkor elhatározta, hogy nyugtató felhasználásával a sértetteket megöli, ezért 2020. február 20-án nagyobb mennyiségű, porrá zúzott nyugtatót kevert bele egy üveg borba, amit a sértettek megittak: az idős nő rosszulléttel, hányással, egyensúlyvesztéssel reagált, az idős férfin ekkor még a gyógyszermérgezés tünetei nem voltak észlelhetők.

A vádlott és élettársa a sértetteket magukra hagyták, a bizonyítékul szolgáló borosüveget és bögréket eltüntették, az idős nő mobiltelefonját elvitték, a vezetékes telefon kábelcsatlakozóját kihúzták. A vádlottak három nap múlva mentek el a sértettek lakásához, azért hogy meggyőződjenek a házaspár állapotáról, ám amikor nem nyitottak ajtót, élettársa nyomására a férfi tárcsázta a segélyvonalat. Az idős asszony állapota a kórházban stabilizálódott, az idős férfi azonban 2020. március 7-én elhunyt. Halálának oka heveny keringési elégtelenség volt, állapotának rohamszerű, végül halálához vezető romlásához a nyugtató hatóanyag tartalma miatti több napos, zavart tudatállapotban töltött mozgásképtelenség járult hozzá.

Kép és forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.